back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton kikerülte a sajtót, a Mercedes nagy lemaradástól tart

Hamilton kikerülte a sajtót, a Mercedes nagy lemaradástól tart

-

Bár csapatánál hagyott néhány lelkesítő szót az új autóról azt követően, hogy idén először tesztelhette a W15-ös modellt, Lewis Hamilton nem állt a sajtó rendelkezésére a bahreini csütörtökön.

A hétszeres világbajnok a média és a közönség által a legnagyobb érdeklődésre számot tartó pilóta jelenleg a mezőnyben, és nem is feltétlenül azért, mert mindenki az új autójáról szerzett első benyomásaira kíváncsi, hanem sokkal inkább amiatt, mert a nyilvánosság előtt még nem beszélt azóta, hogy a hónap elején bejelentették a jövő évi ferraris szerződését.

A brit 123 kört teljesített különösebb probléma nélkül csütörtökön Szahírban, majd a nap végén a Mercedes garázsából egyenesen a csapat motorhome-jába lépett át, nem adott interjút senkinek. Ennek az is lehet az oka, hogy pénteken mindenképpen ott kell majd lennie a hivatalos sajtótájékoztatón, ahol bizonyára bőven kap majd kérdéseket az elmúlt hónappal és az első nappal kapcsolatban is.

Csapatának azért mondott egy nem túl részletes első benyomást az új autójáról, eszerint pedig egyelőre elégedett a tapasztaltakkal.

„Termékeny napunk volt. Sokat tanultunk a W15-ről, úgy a hosszú etapok, mint az egykörös tempó terén. Egyértelműen előrelépést értünk el az idei autóval, sokkal kellemesebb vezetni” – idézi Hamiltont a Mercedes weboldala.

„Persze még mindig van hova fejlődnünk, de ez egy jó alap, amire már építkezhetünk. Leszegett fejjel dolgozunk tovább, hogy további javulást érjünk el a teszten és a jövő hét során. Már alig várom, hogy holnap délelőtt visszaüljek az autóba és folytathassam a tanulást!”

George Russell szerdán hasonlóan sok kört tett meg, és csapattársához hasonlóan ő is bizakodásának adott hangot első tapasztalatai után.

„Tavaly az autó vezetése komoly kihívást jelentett. Sem Lewis, sem én nem bíztunk meg benne. Olyan érzést keltett, hogy bármelyik kanyarban megharaphat minket” – mondta Russell.

„Most viszont már a közepes tempójú és a gyors kanyarokban is támadólag léphetünk fel vele, nem kell attól tartanunk, hogy kitör az autó hátulja. Azt érezzük, hogy az autó következetes viselkedését tekintve jelentős előrelépést értünk el.”

Hogy ez a javulás a relatív erőviszonyokban mivel kecsegtet a csapat számára, az persze egészen más kérdés. Az Auto Motor und Sport újságírója, Michael Schmidt arról számolt be, hogy a Mercedes mérnökeinek kalkulációi szerint a Red Bull továbbra is körönként nagyjából egy másodperces előnnyel rendelkezik velük szemben.

A pénteki, utolsó tesztnapon Hamilton és Russell osztozni fog a Mercedes vezetésén.

Russell szerint vicces, hogy kik jelentkeznek Hamilton ülésére