Lewis Hamilton rövidebb helyett inkább hosszabb versenyeket szeretne látni az F1-ben. Más kérdés, hogy nem tudna végigmenni rajtuk, mert kifogyna az autójából az üzemanyag.

Az F1 hétfőn bejelentette, hogy 305 kilométerről 290 kilométerre csökkenti a 2027-es nagydíjak versenytávját (kivéve Monacót, amelyé eleve 260 km), ami a legtöbb pályán 3 körrel rövidíti le a futamokat. A lépés mögött az áll, hogy jövőre nő a belső égésű motor elektromos komponenssel szembeni aránya, amihez 5%-kal emelik az üzemanyag-átfolyást. Emiatt több csapatnak is nagyobb benzintankra lenne szüksége, ami többletköltségekkel járna, így inkább a táv csökkentésével igyekeznek elkerülni, hogy bárki kifogyjon az üzemanyagból.

Lewis Hamilton az Azeri Nagydíj előtt azonban nem értett egyet a döntéssel, noha az amögött húzódó okokkal nem volt tisztában.  „Igazából semmit sem tudok róla, és arról sem, milyen indokokat hoztak fel mellette. Szerintem a versenyeknek hosszabbaknak kellene lenniük, mert fizikailag könnyebbek, mint valaha. Szóval szerintem a rövidítésnek nincs sok értelme. Ha megnézzük ezt a hétvégét, itt van a [Pirelli] C3-as, C4-es és C5-ös keveréke, amelyekkel gyakorlatilag végig lehetne menni a teljes versenytávon, így nagyon sok olyan futamunk van, amelyen mindössze egyszer állunk ki a bokszba. Ez nem különösebben megterhelő. Persze kihívást jelent, de olyan gumikat készítenek, amelyek látszólag egyre tovább bírják, ezért sok olyan verseny volt már, amikor azt kívántam, bárcsak több kört kellene teljesítenünk.”

„Én őszintén szólva éppen az ellenkezőjét kérném: hosszabb versenyeket. Elvileg ez a sportág jelenti a legnagyobb fizikai és mentális megterhelést. Vannak olyan helyszínek, ahol egyszerűen elképesztően meleg van, és tényleg a határon vagy. Szingapúr például hihetetlenül forró és megterhelő, Malajzia pedig idén brutális lesz. De szerintem éppen ezeken a helyeken akarjuk látni, hogy a sportolók tényleg a határon, teljesítőképességük legszélén vannak, és még tovább kell hajszolniuk a testüket. Erről szól ez a sport: egyre magasabbra tenni a lécet és feszegetni a határokat. Számomra ezért a versenyek lerövidítésének egyáltalán nincs értelme” – idézi a hétszeres világbajnokot a Motorsport.

Talán Hamilton akkor változtatna a véleményén, ha az ő autójából fogyna ki az üzemanyag valamelyik nagydíj végén, ez azonban a változtatással már vélhetően nem fog megtörténni. 

Ami a futamokon tapasztalható fizikai igénybevételt illeti, az valóban kisebb lett, mint az idei szezon előtt volt, amit Bukban Lance Stroll is megerősített. „Egyszerűen 30-40 km/órával lassabban megyünk a kanyarokban, mint tavaly, így fizikailag sokkal kevésbé megterhelő” – mondta a kanadai, akivel Max Verstappen ugyanakkor például csak részben értett egyet. „Attól függ. Néha elég nehéz kordában tartani ezeket az autókat, szóval azért nem mondanám, hogy… továbbra is megizzadsz bennük. Sőt, néha valójában nehezebb is az úton tartani az autót. De igen, összességében azt hiszem, valamivel nyugodtabb. Valószínűleg kényelmesebb is, mert tavaly az egyenesekben folyamatosan nagyon keményen leért az autó alja. Most, az egyenesekben használt üzemmóddal szinte csak siklasz. Egyszerűen más.”