KezdőlapFormula 1Hamilton örül a dobogójának: Váratlanul ért, hogy újra itt lehetek

Hamilton örül a dobogójának: Váratlanul ért, hogy újra itt lehetek

-

Lewis Hamilton Montreál és Silverstone után Spielbergben is dobogóra tudott állni a Mercedesszel. A hétszeres brit világbajnok egy újabb erős versenyt teljesített és miután George Russell a 4. helyen ért célba, Toto Wolffék 27 ponttal távozhatnak a Red Bull Ringről.

Hamilton a 8. helyről vágott neki a 71 körös Osztrák Nagydíjnak és számos előzést be kellett mutatnia ahhoz, hogy felérjen a 4. helyig. Itt azonban már az első hármasnak akkora előnye volt vele szemben, hogy a senki szigetén autózta a saját versenyét egészen addig, amíg Carlos Sainz motorja meg nem adta magát. A Ferrari spanyol pilótájának kiesése miatt Hamilton előrelépett a 3. helyre, amit a futam végéig már nem is engedett ki a kezei közül.

„A tegnapi események után erre egyáltalán nem számítottam, mert addig a pontig nagyon nehezen alakult számunkra a hétvége” – nyilatkozta a brit csillag a futam leintését követően. „Köszönöm mindenkinek a támogatásokat és a közönségnek is ezt a nagyszerű hangulatot.”

„Először is nagy köszönettel tartozom a csapatmban dolgozó férfiaknak és nőknek egyaránt, ugyanis az időmérőn elszenvedett balesetem után ki kellett cserélni a kasztnit, ami miatt a teljes autót át kellett építeniük. Szombat reggel egy vadonatúj autó állt előttem és ez egy olyan fajta munka, amihez egyáltalán nincsenek hozzászokva a srácok, szóval köszönöm nekik még egyszer.”

Hamilton a végén még azt is hozzátette, hogy „csapat szinten a 3. és a 4. hely egy remek eredmény a számukra.”

Forrásgpblog.com