back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

Hamilton költői képpel mutatta be, miért dominál a Red Bull

-

Lewis Hamiltont a bikások autója a 2020-as, szinte tökéletes Mercedesre emlékezteti. Annak örül, hogy csapata legalább már tudja, merre kell elindulnia a fejlődés érekében.

A Mercedes rögtön az idei első futam után belátta, hogy zsákutcába jutott a 2022-es szabályváltozásoknál alkalmazott autókoncepcióval, de ahogy telt az idei szezon nem igazán voltak nyomai annak, hogy a csapat tartósan felzárkózott volna a Red Bullra.

Néhány futamon jobban szerepelt a Mercedes, Hamilton az austini USA Nagydíjon került a legközelebb a győzelemhez, de az előzőhöz hasonlóan az idei szezonban sem nyert versenyt. A hétszeres világbajnok rámutatott, hogy csapatánál már azt felfedezték, milyen irányba kell lépniük a fejlődés érdekében.

„Úgy gondolom, most már legalább van iránytűnk, ami az elmúlt két évben hiányzott. De ez még nem visz el minket a célhoz, mert egyéb akadályok is állnak az utunkon, például a költségplafon” – nyilatkozta egy csoportos interjúban, amit az Auto Motor und Sport idézett.

Hamilton azt állítja, a mostani szenvedésénél volt rosszabb is

„Nehéz feladat legyőzni a Red Bullt. Amikor egy éve a tesztelésen pattogott az autójuk, egy hét alatt megoldották, ami senki másnak sem sikerült, így tégláról téglára felépítettek egy falat, amelyre építeni tudtak akkor is, ha valamilyen frissítés nem vált be. Nekünk ellenben le kellett dózerolni a saját falunkat és az alapokról újraépíteni.”

„Papíron tavaly rengeteg leszorítóerőnk volt, de sokat le kellett nyirbálnunk belőle, hogy vezethetővé tegyük az autót, és egyre nehezebb lett ismét növelni a leszorítóerőt. Sokáig így nem javultunk, miközben a Red Bull ellépett.”

Hamiltont az RB19-es modell is lenyűgözte.

Hamilton elgondolkodott: Miattam, vagy az autó miatt van ez?

„Mindenre képes, a saját 2020-as kocsimra emlékeztet. Hihetetlenül stabil, mindig stimmel, a beállítások állandóan a varázslatos ablakban mozognak. Egy versenyzőnek mindig álomszerű, ha mindent ki tud préselni az autóból” – mondta.

Hozzátette, 2023-ban a korábbi évekhez képest több időt töltött a gyárban, hogy segítsen a fejlődésben. Saját teljesítményéről azt mondta, alapvetően elégedett vele, de az időmérőkön javulnia kell.

Hamilton a szezonzáró eseményei alapján kijelentette, attól tart, a Red Bull a következő szezonra is megtartja a jelentős előnyét.