hétfő, január 24, 2022
KezdőlapFormula 1Hivatalos: Elhunyt Sir Frank Williams!

Hivatalos: Elhunyt Sir Frank Williams!

-

A grove-i istálló nemrég jelentette be, hogy 79 éves korában elhunyt Sir Frank Williams.

-Hirdetés-

A brit vezető meghatározó alakja volt a száguldó cirkusznak, neve alatt ugyanis két istálló is szerepelt az évek során. 7 egyéni bajnoki címet és 9 konstruktőri trófeát jegyez az istálló, valamint egy olyan történelmet, amit kevesek tudhatnak a magukénak.

A család tavaly döntött úgy, hogy hátralép és maga mögött hagyja a Forma-1 zajos világát, így a Dorilton Capitalnak adta át az istállót.

-Hirdetés-

Sir Frank Williams ugyanakkor már korábban felhagyott az aktív csapatfőnöki élettel, hiszen 2013-ban már lánya, Claire kormányozta az alakulatot. A címet viszont megtartotta a legenda, így a Williams korszakig őt emlegették a csapat első embereként.

1986-ban egy baleset során tolószékbe került, ám az autósport iránti szeretete tovább vitte a neki szánt úton. 2016-ban kórházba került tüdőgyulladással, és a felépülése után már nem látogatott el a helyszínekre.

A Williams csapat azonban ma szomorú hírről számolt be, közleményükben a következőket írták:

,,A Williams család nevében az istálló nagy szomorúsággal tudatja, hogy Sir Frank Williams (CBE) a Williams Racing alapítója és korábbi csapatfőnöke, 79 éves korában elhunyt. Miután pénteken korházba szállították, Sir Frank Williams, békésen, családja körében, ma reggel pihent meg. Ma tisztelettel és szeretettel adózunk inspiráló személye előtt. Frank nagyon fog nekünk hiányozni. Arra kérünk minden barátot és kollégát, hogy tartsa tiszteletben a Williams család kérését a magánéletükkel kapcsolatban ezekben az időkben.”

A Forma-1 vezetője, Stefano Domenicali a következőket írta:

,,Ma reggel Claire Williams felhívott, hogy értesítsen erről a szomorú hírről. Sportágunk igazi óriása volt ő, aki élete legnehezebb kihívásait is leküzdötte. Mindennap azért harcolt, hogy a pályán és azon kívül is győzzön. Az F1-es család szeretett és tisztelt tagját veszítettük ma el, nagyon fog hiányozni nekünk. Hihetetlen eredményei és személyisége örökre beíródik a sportágunk történelmébe. Gondolataim a Williams családdal és a barátaikkal vannak ezekben a szomorú időkben.”

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek