KezdőlapFormula 1Hónapokba telik megoldani a Williams problémáit

Hónapokba telik megoldani a Williams problémáit

-

Alapvető tervezési problémák vezettek ahhoz, hogy a Williams történetének leggyengébb autóját sikerült összerakni, és George Russell szerint pedig ezeket nem is lesznek képesek orvosolni az elkövetkezendő pár hónapban.

Az FW42 elég komoly leszorítóerő hiánnyal küszködik még a közvetlen riválisokhoz képest is, ám a csapat brit újonca szerint egyéb más gondokat is felfedeztek az autón.

„Vannak alapvető problémák az autóval, amelyekről nem akarok nyilvánosan beszélni. Megértettük ezeket, de ez nem jelenti azt, hogy hétfő reggel már úgy kelhetünk fel, hogy ki lettek javítva. Ezek kijavításához több hónapnyi fejlesztésre és szimulátoros munkára van szükségünk. Sajnos várnunk kell még számos versenyt, mire újra harcolhatunk másokkal.” – fogalmazott Russell.

A Formula 2 tavalyi bajnoka 1,3 másodperccel kapott ki az előtte végzőtől a szombati időmérő edzésen. Szerinte amikor a csapat kijavítja a hibákat, akkor elég határozott felzárkózást fognak majd produkálni.

„Amikor kijavítjuk az alapvető hibákat, az egy óriási ugrás lesz. Talán még mindig a mezőny végén leszünk majd, de meglesz az esélyünk, hogy harcoljunk másokkal, szemben a mostani helyzettel, amikor is túl messze vagyunk.” – tette hozzá.

Csapattársa Robert Kubica azonban óvatosabb a javulás mértékét illetően.

„Nem akarok konkrét számokat mondani, mert tavaly már még korábban ismertük az autó hibáit, de az egész szezonban többé-kevésbé ugyanott voltunk. Talán mert tapasztaltabb vagyok, nem fogom azt mondani, hogy két vagy három hónap elég lesz. Most senki sem tudja. Remélem, hogy csak egy-két hónap lesz, de nem mondhatom, nem tudom.” – nyilatkozta a lengyel.