Egybehangzó sajtóértesülések szerint az F1-es mezőny összes csapata rábólintott arra, hogy egy közel négy évtizede meglévő hagyománnyal szakítva a 2027-es szezonban egységesen lecsökkentsék a futamok távját. Kényszermegoldásról van szó, amit egy későn eldöntött technikai szabályváltozás tesz szükségessé.
Mint arról az év korábbi részében az FIA, az F1 és a csapatok megállapodtak, a következő szezonok során kozmetikázni fognak a rendkívül összetett, hibrid erőforrásokra vonatkozó előírásokon annak érdekében, hogy csökkenjen az autók energiaigénye, ugyanis idén az akkumulátorok töltésének állandó szüksége a versenyzés képét is alaposan megváltoztatta, ami a pilóták és a nézők körében is elégedetlenséget szült.
A belső égésű motor szerepének fokozása érdekében 2027-re megnövelik az üzemagyag átfolyási sebességének határértékét a motorokban, ez viszont azzal jár együtt, hogy több üzemanyag felhasználására lesz szükségük az autóknak a versenytávok teljesítéséhez.
Ez az először az idei év első felében felmerült megoldás azonban több csapat számára már késve érkezett: azok az istállók, amelyek az idei karosszéria jövő évre való átmentésével terveznek, nem tudnák megnövelni a benzintank méretét akkorára, hogy abban elférjen a szükséges extra üzemanyagmennyiség. Már korábban is írtunk arról, hogy egy javaslat szerint ezt a problémát a 2027-es futamok versenytávjának kis mértékű csökkentésével orvosolhatná a sport, és a The Race jelentése szerint az Olasz Nagydíj hétvégéje előtt meg is állapodott arról a tizenegy csapat, hogy ezt a kompromisszumos utat választják.
1989-ben egységesítette az F1 305 km-ben a versenytávokat (kivéve Monacót, ahol a pálya lassúsága miatt rövidebb, 260 kilométeres a táv): azóta a futamokon annak a körnek a végén lengetik be a kockás zászlót, amelyben az éllovas átlépte ezt a 305 kilométeres határt.
A jövő évre tervezett rövidítés ennek nagyjából 5%-os csökkentéséről szól, eszerint 290 kilométeres lesz Monaco kivételével az összes futam távja. A The Race szerint felmerült, hogy csak bizonyos futamokon alkalmazzák a csökkentést, de a csapatok arra jutottak, hogy ez csak további bonyodalmakhoz vezetne, és néhány verseny intenzív üzemanyagspórolásról szólna miatta. Így hát 38 év után változik a rendszer, 290 km-esek lesznek az F1-es futamok.
Ez a csökkentés a legtöbb pálya esetében három, néhány hosszabb vonalvezetésnél két körrel rövidíti le a versenytávot a korábbiakhoz képest. A 70 körös Magyar Nagydíjon a 67. körben fogja elérni a mezőny a 290 kilométert, vagyis a Hungaroringen is hárommal kevesebb körön át figyelheti majd a közönség az autókat vasárnap.
A módosítást még meg kell szavaznia az F1 Bizottságnak, majd jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, de ez alighanem már csak formaság.
A hírek szerint a versenytáv csökkentését csak a 2027-es szezonra vonatkozóan fogadták el, és lehet, hogy a rövidítés csak erre az egyetlen szezonra szól majd – az még később válik világossá, hogy a 2028-ra tervezett változtatások indokoltnak tartják-e ennek fenntartását. Bár a nézők figyelmének megtartásáért küzdő nagy sportágak között napjainkban népszerű elgondolás az események rövidebbé, pörgősebbé tétele (ennek nyomán találták ki a sprinteket is az F1-ben), és talán egyes sportvezetők szerint üdvözlendő lenne a vasárnapi versenytávok tartós csökkentése, ami egyébként korábban a motorszabályoktól függetlenül is felmerült már, de az eddigi hírek alapján úgy tűnik, hogy tényleg csak ideiglenes vészmegoldásról van szó, és amint lehetséges, visszatérnek majd a megszokott, 305 kilométeres versenyek.
