Nem csillapodtak a kedélyek a Monacói Nagydíj büntetéskáosza körül azt követően, hogy az FIA pénteken utólagosan törölte Pierre Gasly büntetését – sőt, csak ettől szabadul majd el igazán a káosz a hoppon maradt Oscar Piastri szerint.

Miután a felügyelők megállapították, hogy van alapja az Alpine által a monacói végeredmény megváltoztatását célzó felülvizsgálati kérelemnek, e hét pénteken törölték a francia pilótára a futam során kirótt kétszer öt másodperces büntetést, így visszakapta a 3. helyet, ahol eredetileg is célba ért.

Az ítélet amiatt született meg, mert bizonyosságot nyert, hogy tévedésből osztottak ki öt versenyzőnek is 5 másodperces időbüntetést bokszutcai gyorshajtásért a futamon – amit nem követtek el, csupán az autók által megtett távot mérő rendszer jelzett hibás adatokat.

Felülvizsgálati kérelemhez csak az Alpine folyamodott, mivel Gasly volt az egyetlen olyan pontszerző helyen befutó pilóta, aki a futam során nem töltötte le a büntetését, hanem utólag adták azt hozzá az eredményéhez. A verseny során már letöltött büntetések visszavonására a felügyelőknek nincs módja – azok elvégre jelentősen képesek átformálni a futam képét, és azzal sem feltétlenül születhet igazságosabb végeredmény, ha utólag kivonják a jogtalan büntetéssel elvesztett időt. Lewis Hamilton, George Russell és Piastri voltak még érintettek, közülük Hamilton eredményét nem befolyásolta a büntetés, az ötödikként rangsorolt Piastri vélhetően egy pozíciót bukott általa, Russell viszont rengeteget, hiszen őt még egy áthajtásos büntetéssel is sújtották annak az 5 másodperces büntetésnek a szabálytalan letöltése miatt, amit ugyebár nem is kellett volna megkapnia.

Ha ez így első olvasásra bonyolultnak hangzik, akkor ugyanúgy érezhetünk, mint Piastri, aki a barcelonai időmérő után tőle szokatlanul kritikus hangvételben elmondta, szerinte miért kormányozták magukat Gasly büntetésének törlésével kibogozhatatlan helyzetbe a felügyelők.  

„Eldobom az agyam ettől a döntéstől. Hogyan vonhatnak vissza egy döntést, ami ugyan hibás volt, de aminek következményeit közben más versenyzők már elszenvedték azáltal, hogy letöltötték a büntetést a versenyen?” – kezdte Piastri, akit a racingnews365 idéz.

„Hogyan változtathatnak meg egy büntetést, tudva, hogy öt-hat másik versenyző már elszenvedte a következményeket? Elképesztő. Oké, én csak egy pozíciót veszítettem miatta, de el tudom képzelni, George hogyan érezhet. Emiatt nehéz elhinnem, amit látok. Én azért buktam egy helyet, mert letöltöttem a büntetést, szóval valójában nekem kellene a harmadiknak lennem. De akkor már mondhatjuk, hogy inkább George-nak kellene a harmadiknak lennie. Innentől ez az egész egy teljes káosz.”

„Nem semmi helyzetbe ásták bele magukat, és nem tudom, hogyan fognak ebből kijönni, hiszen ezzel most előállt a precedens ahhoz, hogy inkább ne is töltsük le a büntetéseinket, hanem vigyük az egészet a törvényszék elé, aztán pár hónap múlva majd eldől a verseny végeredménye. Ki a franc akar így versenyezni?”

„Csak ámulok ezen, ez rá a legjobb szó. Lehet azt mondani, hogy csak balszerencsések voltunk a hibás döntéssel: valóban hibás döntés született, de mindenki mást egyformán is kezeltek. Most ez innentől már nagyon zavaros. Hogyan fogják ezt feloldani? Nem hiszem, hogy törölnék a verseny eredményét, de nem akármilyen helyzet bontakozott ki.”

Ez a monacói ügy pedig könnyen lehet, hogy még tényleg nem ért véget, ugyanis több csapat is elkezdett mozgolódni a pénteki ítélethirdetés után. A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff azt mondta, ügyvédekkel egyeztet azzal kapcsolatban, hogyan tudnák Russell büntetését is semmissé tenni, míg a Red Bull és Piastri csapata, a McLaren jelezték is fellebbezési szándékukat a döntés miatt – ők azt szeretnék elérni, hogy Gasly büntetését mégis állítsák vissza.