Megtörtént az, amire az Alpine felülvizsgálati kérelmének tegnapi kedvező elbírálása után sem sokan számítottak: a felügyelők helyt adtak a francia istálló érveinek, és visszaadták Pierre Gasly Monacói Nagydíjon elbukott 3. helyét.
Gasly a monacói versenyen Lewis Hamiltonhoz, George Russellhez, Franco Colapintóhoz és Oscar Piastrihoz hasonlóan azért kapott büntetést, mert túllépte a bokszutcában megengedett sebességet – ráadásul ő kétszer is megtette ezt, így a verseny végén kétszer 5, azaz összesen 10 másodpercet adtak az idejéhez. Emiatt aztán hiába ért be a 3. helyen, a 7. pozícióban rangsorolták.
Utólag viszont kiderült, hogy a többi csapathoz hasonlóan az Alpine is jól állította be a bokszutcai sebességhatárolót, és akárcsak a büntetett riválisai, Gasly sem kapcsolta azt be túl későn, vagy kapcsolta ki túl korán. Ehelyett arról volt szó, hogy mindannyian levágták a bokszutca elején, illetve végén található törést, ezért az FIA bokszutcában eltöltött időt mérő, a sebességet abból megállapító rendszere öt esetben 0,1, Gasly második szabályszegésekor 0,4 km/órás túllépést mért.
A verseny után az Alpine volt az egyetlen csapat, amely kérte a döntés felülvizsgálatát, és miután sikerült a döntéskor az FIA felügyelőinek rendelkezésére nem álló, új és releváns bizonyítékokat szolgáltatnia, a felügyelők a minap elrendelték az új vizsgálatot. Végül a csütörtökön tartott meghallgatáson az FOM (Formula One Management) elismerte, hogy hiba történt a bokszutcai sebességmérés alapjául szolgáló távolság meghatározásában, és a bokszutca bejáratánál található mérőszakasz a vártnál 77 centiméterrel rövidebbnek bizonyult, ami miatt az átlagsebességeket a rendszer túlbecsülte.
Gasly Barcelonában beszélt arról, mennyire nehezen viselte a történteket:
Magyarán: az FIA és nem csapatok hibáztak, mert bár a bokszutcai fehér vonalak menetirány szerinti jobb oldalán maradással elkerülhető volt a sebességtúllépés – több versenyzőnek a mérnöke erre fel is hívta a figyelmét, miután az FIA elkezdte osztogatni a büntetéseket –, a vonal átlépése nem számított szabálytalannak, azaz nem is volt elvárható a versenyzőktől, hogy ne vágják le a bokszutcát.
Az egészben az a legszebb, hogy miként Gasly büntetését, úgy a többi büntetést is visszavonta volna utólag az FIA, csakhogy egyedül az Alpine versenyzői nem töltötték le azt a verseny alatt, ezért erre már nem volt lehetőséget. „A felügyelők megjegyzik, hogy a többi megbüntetett autó esetében egyes versenyzők letöltötték a büntetésüket, ami sajnálatos módon hatással volt a versenystratégiájukra és így a végeredményükre is. Kétségtelenül maradnak kérdések azzal kapcsolatban, hogy ezek a szabálysértések valóban megtörténtek-e, ugyanakkor nincs olyan szabály, amely felhatalmazná a felügyelőket arra, hogy egy már letöltött büntetést utólag semmissé tegyenek” – írták a felügyelők az indoklásban.
Mindez George Russellt érinti a legrosszabbul, aki a büntetését a nagy kavarodásban nem töltötte le, ezért később bokszutca-áthajtással sújtották, aminek következtében a pontszerző helyekről is kiszorult. Amennyiben nem kap büntetést sebességtúllépésért, a 28 esztendős brit jó eséllyel dobogón zárta volna a versenyt.
Az Alpine is reagált
„Üdvözöljük az FIA döntését, amelyben elfogadhatónak ítélte meg a felülvizsgálati jogunkra vonatkozó kérelmünket a múlt hétvégi Monacói Nagydíj végeredményét illetően – olvasható az enstone-iak közleményében. – Ennek eredményeként a sportfelügyelők eltörölték a 10-es számú autóra kiszabott két öt másodperces büntetést, ami visszaállítja a csapat harmadik helyezését. Szeretnénk köszönetet mondani az FIA-nak és a Formula One Managementnek a felülvizsgálati folyamat során tanúsított átláthatóságért és együttműködésért, valamint a döntés meghozataláért. A csapat most már teljes mértékben a hétvégi Barcelona-catalunyai Nagydíjra összpontosít, és arra törekszik, hogy mindkét autójával a lehető legjobb eredményt érje el.”

