KezdőlapFormula 1Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? - itt a válasz

Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? – itt a válasz

-

Miután George Russell és Lewis Hamilton is összetört egyet-egyet a legújabb fejlesztésű hátsó szárnyból az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, a Mercedes a kvalifikáción csapattársánál hátrébb végző, és a pontversenyben is rosszabbul álló hétszeres világbajnoknak adta az egyetlen tartalékot. Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója elmondta, miért döntöttek így.

Nem egyszer volt már vita abból a Forma-1-ben, hogy csak az egyik pilóta kapott meg valamilyen új fejlesztésű elemet, és a másik versenyző úgy érezte, hogy neki, vagy neki is járt volna az alkatrész. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset a 2010-es Brit Nagydíjon történt, amikor Sebastian Vettel Red Bulljáról a harmadik szabadedzésen magától leesett az új fejlesztésű első szárny, és mivel megsérült, a folytatásban nem lehetett használni. A csapat pedig gondolt egyet, és az időmérőre Vettelnek adta a Mark Webber autóján levő másik új szárnyat, igencsak feldühítve ezzel az ausztrált.

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén nem teljesen ugyanez, de valami hasonló történt a Mercedesnél, amely két pilótája pénteki balesete után úgy döntött, hogy Lewis Hamiltonnak adja az egyetlen tartalékot az új hátsó szárnyból, és George Russell autójára a régebbi változatot teszi. Annak tükrében, hogy az időmérőn Russell végzett előrébb, és a pontversenyben is jobban áll a hétszeres világbajnoknál, ez többekben is kérdéseket vetett fel, ám mint kiderült, a Mercedes nem azért tette ezt, mert Hamiltont tekinti első számú versenyzőjének.

„Amikor mindkét autó balesetet szenved, az onnantól kezdve mindig nagyon nehézzé teszi a hétvégét. Elé nagy kár keletkezett mindkét kocsiban, mindkét padlólemez és mindkét hátsó szárny, illetve a felfüggesztések nagy része megsérült, Lewis autóján pedig az első szárny is összetört, illetve a kasztnin is keletkeztek kozmetikai sérülések” – foglalta össze Hamilton és Russell pénteki időmérőn történt balesetének következményeit Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.

„Ezeket a sérüléseket meg tudjuk javítani, de nem egy versenyhétvége alatt, emiatt Lewis autóját a nulláról kellett újjáépítenünk, ami azt jelentette, hogy a két padlólemezből raktunk össze egyet. Egy tartalék padlólemezünk volt, így a két töröttből kellett egy újat építenünk” – árulta el a szakember.

Hasonló volt a helyzet a hátsó szárnnyal is. Az új fejlesztésből három állt rendelkezésre a hétvége előtt, de miután kettő megsérült, maradt egy, ezt pedig azért a sprinten Russellnél öt hellyel hátrébb induló Hamilton kapta, mert a régebbi változat nagyobb leszorítóerőt generál, így azzal nehezebb lett volna előzni. 

„Csak egyetlen komplett tartalék hátsó szárnyunk volt, és úgy döntöttünk, hogy ezt Lewis autójára tesszük fel, mert neki át kellett verekednie magát a mezőnyön. Ez azt jelentette, hogy George valószínűleg nem ideális leszorítóerejű szárnyat kapott, aminek ehhez a pályához egy kicsit túl nagy volt a leszorítóereje” – ismerte be Elliott.

Russell végül a 4. helyen zárta a sprintet, a Mercedes logikája tehát helyes volt, hiszen a Verstappen-Leclerc-Sainz hármas tempóelőnyét elnézve őket az új hátsó szárnnyal sem kaphatta volna el.

Több nagy baleset már nem fért bele

Elliott arról is beszélt, hogy a pénteki törések után szombaton mindkét versenyzőjüknek nagyon észnél kellett lennie, a tartalék alkatrészek hiánya miatt ugyanis egy újabb bukás azt is eredményezhette volna, hogy amelyikük tör, az nem tud elindulni a vasárnapi nagydíjon.

„Azzal, hogy ekkora sérüléseket szenvedtünk el pénteken, a pilóták abba a helyzetbe kerültek, hogy amennyiben a sprinten is összetörik az autót, talán nem versenyezhettek volna vasárnap. Ezt mind figyelembe kell venni, és ezek a dolgok egyaránt hátráltatnak minket a hétvége során.”

Hamilton pénteki bukásának másik következménye pedig az volt, hogy a szombati szabadedzésen csak nagyon kevés kört tudott megtenni a többiekhez viszonyítva, ami szintén nem segített.

„Az autók újjáépítésével újra be kellett állítanunk azokat, a második szabadedzésen pedig nagyon kevés idő áll rendelkezésre ehhez, úgyhogy ez egy újabb kompromisszum volt. Ami Lewist illeti, annyira megsérült az autójának a kasztnija – valójában csak külső sérülések voltak, de nem tudtuk azokat a pályán rendbehozni – , hogy szombat reggel a semmiből kellett újjáépítenünk a kocsit. Rögzíteni kellett a motort, a váltót, minden felfüggesztéselemet és az összes rendszert. A szerelőknek három és fél óra alatt sikerült végrehajtaniuk mindezt, ami elképesztő eredmény, és minden elismerés megilleti őket azért, hogy még pályára tudtunk lépni a második edzésen” – dicsérte a csapatot a szakember.