Az Autosport.com értesülései szerint merész lépéssel próbálja meg kisakkozni az ellenfeleit a továbbiakban a Mercedes. A csillagosok nem akarják a véletlenre bízni a dolgokat, mindenképp vissza szeretnének térni a győztesek közé. Épp ezért megreformálták az alakulatot, és utolsó lépésként a technikai igazgatójukat is áthelyezték. A művelet során visszahívták James Allisont, aki 2021-től a háttérben tevékenykedett. […]
Az olasz sajtó úgy tudja, hogy a Mercedes rendkívüli értekezletet tartott Brackely-ben a kiábrándító szezonkezdet miatt. Nagy reményekkel vágtak neki a csillagosok az első hétvégének, viszont a várva-várt eredmények elmaradtak. A Red Bull-lal és a Ferrarival nem tudták felvenni a küzdelmet a futamon, sőt még az Aston Martin is elérjük furakodott. Lewis Hamilton csak az […]
A Mercedes elárulta, hogy már úton vannak a fejlesztések az autóra, viszont egyelőre újabb trükk nincs a tarsolyukban. A csillagosok továbbra is kitartanak a zero-pod koncepció mellett. Minden olyan feltételezést, ami szerint ez okozza a vesztüket, elhessegetnek. Ugyanakkor erre az évre némileg változtattak a kialakításon, ám határozottan ragaszkodnak a W13-as alapjaihoz. A teszt alatt olyan […]
Austinban kipróbálták, az FIA nem engedélyezte, ennek ellenére a Mercedes Mexikóvárosban ismét beveti a megosztó első szárnyat. A csillagosok egy kérdéses aerodinamikai megoldással érkeztek meg az Egyesült Államokba, amit végül nem használtak. Közben ellenfeleik is kételyeket fogalmaztak meg az új első szárnnyal kapcsolatban, ez is közrejátszhatott a döntésben. Akkor úgy nyilatkoztak, az FIA-val folytatott egyeztetés […]
Lewis Hamilton a Mercedes mérnökeivel és a csapat alkalmazottaival beszélgetett, miközben Max Verstappen egyre közelebb került második világbajnoki címének megszerzéséhez. A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott szerint Hamilton beszéde „briliáns” volt, és segített új energiát adni a csapattagok számára. Azt is hangsúlyozta, hogy Hamilton elkötelezett az autóban rejlő lehetőségek kiaknázása mellett, és gyakran késő estig […]
Noha a szezon elején nem így nézett ki, mégis inkább az egyéni és a konstruktőri bajnokság második helyéért van ádáz küzdelem. Utóbbiban a Mercedes és a Ferrari az érdekelt. Ellentétes utat jár be a két gyári csapat miközben a Mercedes fokozatosan felfel ívelő, addig a Ferrari inkább lefele hanyatló tendenciát mutat az idei év folyamán. […]
A Mercedes műszaki igazgatója, Mike Elliott felállította a Mercedes ambícióit a 2022-es Forma-1-es szezon hátralévő 6 versenyére. A brackley-i istálló legalább egy versenyt meg szeretne nyerni, de tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk. Az Ezüst Nyilaknak az idei a legrosszabb évaduk a turbóhibrid éra 2014-es kezdete óta. A W13 az eddigi 16 futam […]
Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója úgy véli, nem kell sok ahhoz, hogy ismét a dobogó tetején pezsgőzhessenek. Ausztriában Lewis Hamilton és George Russell a harmadik és a negyedik helyet szerezte meg. Toto Wolff szerint autójuk még nem elég erős ahhoz, hogy felvegye a harcot az élmezőnnyel, ám Elliott úgy véli, nagy előrelépést tettek az […]
Miután George Russell és Lewis Hamilton is összetört egyet-egyet a legújabb fejlesztésű hátsó szárnyból az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, a Mercedes a kvalifikáción csapattársánál hátrébb végző, és a pontversenyben is rosszabbul álló hétszeres világbajnoknak adta az egyetlen tartalékot. Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója elmondta, miért döntöttek így. Nem egyszer volt már vita abból a […]