KezdőlapFormula 1Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

Latifi elismerte, bizonytalan a jövője

-

Nicholas Latifi élete első hazai nagydíjára érkezve máris bizonytalanul érkezik a jövőjét illetően. Ennek oka, hogy az elmúlt napokban több hír is arról szólt, hogy Oscar Piastri érkezhet a helyére. Olyan variáció is volt, hogy már a Brit Nagydíjtól válthatja a kanadait, de az mindenképp benne lehet, hogy az Alpine kölcsönadja a Williamsnek Piastrit 2023-ra és 2024-re.

„Állítom, hogy jelenleg vannak olyan versenyzők a Forma-1-ben, akik nem olyan jók, mint Oscar” – nyilatkozta róla Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója.

Ugyanakkor egyesek szerint az is benne lehet, hogy Latifi megtartja a helyét a Sofina támogatásának segítségével. Mindenesetre a kanadai aggódik és tudja, hogy rezeg a léc.

„Mindenképpen javítanom kell a teljesítményemen” – mondta a Williams pilótája egy montreali lapnak. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy biztos a helyem a csapatban. Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetnek változnia kell. Bevallom, hogy Jeddah óta nem éreztem magam jól a kocsiban.”

Latifinek feltették azt a kérdést is, hogy az egy évet kihagyó Albon miért teljesít sokkal jobban nála, melyre így válaszolt: „Ő gyorsabban alkalmazkodott az új autóhoz és rajtam áll, hogy változtassak.”