KezdőlapFormula 1Lehet, hogy a McLaren a gyári Mercedes előtt van jelenleg?

Lehet, hogy a McLaren a gyári Mercedes előtt van jelenleg?

-

Akár a második legjobb csapat is lehet 2021-ben a McLaren, mégpedig a gyári Mercedes istálló előtt, állítja Ted Kravitz. A nagy tiszteletnek örvendő brit bokszutcai riporter ezt a merészt kijelentést tette a hivatalos F1 podcastban legutóbb. A McLaren némi meglepetésre lenyűgözően jónak tűnik a sajátos diffúzor megoldásuknak köszönhetően az új szezon előtt, Kravitz pedig utalt rá, hogy az újra Mercedes ügyfelek közé tartozó alakulat sebessége önmagáért beszélt az előszezoni teszteken Bahreinben:

„Ez egy elég furcsa teszt volt. Nagyon jó volt az első napjuk a poros-homokos körülmények között, majd jók voltak a második napon is. Végül láthatóan elég hülyén mentek, nyilván mert az járt a fejükben, hogy jobb, ha nem mutatják meg azt, hogy mire képesek. Úgy tűnt, mintha maguk is megijedtek volna ettől. Kísértésbe estek ugyan, de nem akartak mindent beleadni, így gyorsan be is fejezték a gyors köröket és elkezdték oszlatni a róluk kialakult képet.”

Kravitz tényleg azt hiszi, hogy a 2021-es évad korai fázisában a McLaren akár a Mercedes előtt is végezhet:

„Némileg kételkedve mondom, hogy gyorsabbak lesznek mint a gyári Mercedes csapat, de sokan gondolják úgy, hogy a McLaren a második erő most a Red Bull mögött.”