KezdőlapFormula 1Lőttek a 2020-as Miami Nagydíjnak?

Lőttek a 2020-as Miami Nagydíjnak?

-

Továbbra is kérdéses, hogy lesz-e Miamiban Forma-1-es verseny a jövőben, bár jelen pillanatban úgy fest, hogy nem.

A Liberty Media már a 2019-es versenynaptárba is szerette volna beiktatni Miamit, de mivel nem értek végére a tárgyalásoknak, ebből nem lett semmi, sőt, 2020-ra vonatkozóan sem sikerült még pontot tenni az ügy végére.

Miami városi tanácsának először is szavazni kell róla, hogy engedik-e a versenyt a városban, ezt a szavazást azonban elhalasztották. Ebből kifolyólag, Christian Sylt, az F1 üzleti ügyeivel foglalkozó újságíró információi szerint a helyi törvényhozók el is törölték a 2020-as Miami Nagydíj tervét.

Mindeközben arról szólnak a pletykák, hogy az F1 korrupt módon akarta bebiztosítani a miami versenyrendezést, ugyanis állítólag Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője ajánlatot tett Miami-Dade megye polgármesterének, Carlos A Gimeneznek és „pár barátjának”, hogy így vegye rá a polgármestert arra, hogy támogassa a versenyrendezést.

Mindez állítólag egy emailből derült ki, melyet egy hirdetésbe bujtatva tettek közzé a Miami Herald hasábjain.