Utólag az FIA felügyelői is elismerték azt, amire többek között mi is rámutattunk már közvetlenül a Belga Nagydíj után: meg kellett volna büntetni Charles Leclerc-t. Ez már csak azért is különleges, hiszen nem sokszor fordul elő, hogy utólag ilyesmit tesznek.

A monacói pilóta Spában ugyanis túl keményen védekezett Oscar Piastrival szemben a Kemmel-egyenes végén, és enyhén balra húzódott a féktávon úgy, hogy az ausztrál pilóta még mellette volt. A két autó összeért, a McLaren pedig megsérült, a szankció azonban elmaradt, amit többen is értetlenkedve fogadtak. Piastri a Hungaroringen rendezett hétvége előtt pedig kifejtette, szerinte nem jó irány az, ha az ilyen esetekben nincs büntetés. „Ha úgy gondoljuk, hogy ez rendben van, akkor egy dolog az ilyen kisebb összeérések elfogadása, de már önmagában az is problémás, hogy a versenyzők azt érezhetik: a lehető legkevesebb helyet is hagyhatják a másiknak, és ezt következmények nélkül megúszhatják. Ez nem egy jó irány.”

Belátták ezt a felügyelők is, akik a Magyar Nagydíjon a pilótákkal tartott idei első nagy, a versenyzési irányelvel finomhangolásáról tartott megbeszélésük során (kettő van, a másik még ezután lesz) a The Race információi szerint elismerték, hogy Leclerc-t 5 másodperccel büntetni kellett volna. Az eredeti indoklásban egyébként azt hangsúlyozták, hogy a Ferrari versenyzője nem szándékosan szorította le Piastrit, illetve utóbbinak nem volt reális esélye az előzésre. Mint ahogyan korábbi cikkünkben kifejtettük, az esetek többségében mindkét tényező irreleváns szokott lenni, azt pedig egyébként sem lehet kijelenteni, hogy Piastri nem tudott volna előzni, hiszen a féktáv előtt a két autó majdhogynem fej-fej mellett haladt.

Az eset:

 

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A post shared by FORMULA 1® (@f1)

Leclerc egyébként utólag szintén elismerte, hogy valószínűleg átlépte a határt. „Végső soron az autóban ülve mindig arra törekszem, hogy a határokat feszegessem. Azt hiszem, Oscarral ez egy kicsit már átlépte azt a határt, így valószínűleg nem így szeretnék mindig versenyezni, ráadásul ez számomra is kockázatos volt. Mindig arra törekszünk, hogy a lehető legkevesebb helyet hagyjuk a másiknak, de ez most talán már egy kicsit túl merész volt.”

A hírek szerint több kisebb módosításról is szó esett a megbeszélésen a versenyzési irányelvel kapcsán, de ezek a változtatások 2027-től léphetnek életbe. Kivéve egyet, amelyet azonnali hatállyal bevezetnek. Ez a biztonsági autós újraindításokra vonatkozik, a versenyzők ugyanis már egy ideje szeretnék, ha az ezek utáni első körben történt incidensekre is ugyanaz az engedékenyebb elbírálás vonatkozna, mint a rajtok utánra, mivel az alacsony guminyomás, valamint az energialeadási rendszerek működése itt is megnehezíti a dolgukat.

Fernando Alonso, Lance Stroll, Sergio Pérez és Valtteri Bottas mellett Lewis Hamilton sem vett részt a megbeszélésen, noha a múlt héten nagy vitát váltott ki az ő büntetése is, amit George Russell pont a rajt utáni első körben történt kilökése miatt kapott.