KezdőlapFormula 1Marko szerint a delfinezés miatt az ellenfeleik hátrányban lesznek

Marko szerint a delfinezés miatt az ellenfeleik hátrányban lesznek

-

Helmut Marko szerint Ausztriában a delfinezés ismét hátra veti majd az ellenfeleiket.

Silverstone-ban ugyan többen is látványosan pattogtak az edzéseken, ám a versenyen már nem ezen volt a hangsúly. Ugyanakkor az osztrák tanácsadó szerint a Red Bull Ringen még nagyobb gondot okozhat a jelenség.

„Úgy vélem, a többi csapatnak nagyobb fejtörést okoz majd Ausztriában a delfinezés. Így magasabbra kell emelniük a hasmagasságot. Nekünk viszont nincsenek ilyen problémáink.”

Helmut Marko ugyanakkor a Honda motor erősségét is kiemelte:

„Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy az erőforrás nagyban hozzájárul a jó teljesítményünkhöz. A Honda olyan motort épített, ami a magaslati helyeken is jól működik. Elvégre az első győzelmünket itt Ausztriában szereztük velük.” – nyilatkozta a 79 éves vezető.

Az osztrák tanácsadó szerint rengeteg Max Verstappen szurkoló fog kilátogatni az eseményre. Sőt, Marko úgy véli, teltház lesz Spielbergben:

„Maxnek (Verstappen) itt rengeteg holland rajongó szurkol, ez még különlegesebbé teszi az egészet. Ám gondoskodnunk kell arról, hogy visszafogjuk nála ezt a lelkesedés annak érdekében, hogy a verseny előtt ki tudja pihenni magát.”