KezdőlapFormula 1Marko: Verstappen a Magyar Nagydíjra már ereje teljében lesz

Marko: Verstappen a Magyar Nagydíjra már ereje teljében lesz

-

Helmut Marko elmondta, hogy a Magyar Nagydíjra újfent ereje teljében lesz a silverstone-ban kieső Max Verstappen.

A brit futamon csapott össze legutóbb Lewis Hamilton és a holland versenyző. A kakaskodásnak viszont ütközés lett a vége, így a 23 éves pilóta a Copse-ban száguldott a gumifalba. Ugyan az eset után szédült és fájlalta a térdét, de a vizsgálatok nem mutattak semmi rendellenességet. Ám mivel Verstappent 51G érte a becsapódásnál,  az osztrák istálló joggal aggódott a pilótája állapota miatt. Viszont a Red Bull tanácsadója szerint versenyzőjüknek csupán a nyaka állt be, így a héten már újult erővel vághat neki a mogyoródi viadalnak.

,,Attól féltem, hogy majd hosszabb időt vesz igénybe az, hogy teljesen felépüljön. Viszont jól van, így Max újfent erős lesz.” – nyilatkozta a Sport1.de-nek Marko.

Ugyanakkor a Red Bull nem hagyta annyiban az ügyet. Felülvizsgálatot kértek az FIA-tól, így csütörtökön fognak összeülni, hogy megvitassák a továbbiakat. A 78 éves vezető szerint pilótájuk nem csinált semmi rosszat, a hétszeres világbajnok volt túl agresszív vele szembe.

,,Nos, Verstappen nem csinált semmi rosszat az eset kapcsán.” – tette hozzá Marko.

Toto Wolff természetesen nem ért egyet honfitársával. A csillagosok csapatfőnöke úgy véli, hogy a vizes lepedőt nem lehet csak Hamiltonra ráhúzni:

,,A versenyzők hozzászólásaiból látható az, hogy nem volt ez a szituáció olyan egyértelmű. Valószínűleg 50-50%-ban hibás mindkét fél. Leclerc és Alonso példának okáért Verstappent látta bűnösnek. Én viszont nem akarok mutogatni senkire. Ami történt, az kemény versenyzés volt.