back to top
KezdőlapFormula 1Van, aki hálás a Ferrarinak, hogy hónapokra kivonta a munkából

Van, aki hálás a Ferrarinak, hogy hónapokra kivonta a munkából

-

Az AlphaTauri új csapatfőnöke, Laurent Mekies 2024 első napján állhat munkába, miután letöltötte az F1-ben gyakran alkalmazott pihenőidőt.

Mekies eddig a Ferrari sportigazgatója volt, és az év során jelentették be, hogy ő lesz a nyugdíjba vonuló Franz Tost egyik utódja Peter Bayer mellett, de a hagyományos értelemben vett csapatfőnöki, operatív teendők az ő kezében összpontosulnak majd. A nyári szünet óta nem dolgozott ténylegesen, bár viszketett a tenyere, és nem tagadta, hogy ez kezdetben zavarta.

„A legelején bosszantott, amikor felfogtam, hogy ki kell várnom ezt a sok hosszú hónapot, mert bele akartam vetni magam a munkába, kitalálva, mivel tudok hozzájárulni, mivel tudok segíteni” – ismerte el Mekies az Autosport díjátadó gáláján.

„Azonban, amikor egyből elkezdünk egy új munkát, a versenynaptár sűrűsége elvonja a figyelmet a napi döntéshozataltól. Szóval valójában nagy szerencse, hogy kicsit visszaléphettem, így jobban átláthattam az összképet és gondolkodhattam azon, mit hogyan akarok csinálni.”

Mekies hozzátette, nagyon várja, hogy megismerje új kollégáit, számára ez jelenti a sportágban a csapatvezetés sava-borsát.

Tostnak fájt, amikor a Red Bull Pérezt választotta