A Miami Nagydíj sprintidőmérője után két pilótát is vizsgáltak a felügyelők, majd közölték, hogy Lando Norris megúszta a büntetést, Alex Albon azonban nem.
Norrist azért idézték be, miután megnyerte a sprintidőmérőt, mert korábban a 17-es kanyarban „indokolatlanul lassan vezetett”, és ezzel elképzelhető, hogy feltartotta Nico Hülkenberget. Ám miután meghallgatták a címvédőt, a felügyelők végül nem osztottak ki büntetést, és az alábbi indoklást tették közzé.
„Az 1-es autó (Norris) nem tudott a versenyigazgató jegyzeteiben meghatározott időlimiten belül maradni. A kör szinte teljes részében az engedélyezett időlimiten belül haladt egészen közvetlenül a 17-es kanyar előttig, amikor a 27-es autó hirtelen elhaladt mellette. Ez arra kényszerítette az 1-es autót, hogy reagáljon, és megfelelő távolságot alakítson ki egy gyorskör megkezdéséhez. A sportfelügyelők ezt enyhítő körülménynek tekintették, és megállapították, hogy [Norris] nem vezetett indokolatlanul lassan.”
Norris tehát megtarthatja az első rajtkockát, Alex Albon azonban már nem úszta meg az utólagos büntetést, az ő esetében ugyanis az FIA mulasztása áll a háttérben. A szövetség emberei ugyanis egyszerűen nem vették észre, hogy a Williams pilótája az utolsó SQ1-es gyorskörében négy kerékkel elhagyta a pályát, és nem törölték a körét, amivel az utolsó továbbjutó helyen bejutott az SQ2-be, elütve ezzel a továbbjutástól Liam Lawsont.
Az új-zélandi egyébként a második szakaszban visszaült az autójába, miután a Racing Bulls értesítette az FIA-t arról, hogy szerintük hibát követtek el, de hiába várt a fejleményekre, azok nem érkeztek meg, így nem vehetett részt a folytatásban. „Alex elhagyta a pályát, de szerintem [az FIA] túl későn vette észre, és mivel már kihajtott a pályára [az SQ2-ben]… Őszintén nem értem, hogy ez miként lehetséges. A mi tudomásunk szerint szó szerint elhagyta négy kerékkel a pályát, majd továbbjutott az SQ2-be” – forrongott Lawson a kiesése után, a felügyelők pedig később neki és a Racing Bullsnak adtak igazat, és utólag törölték Albon legjobb SQ1-es, illetve összes SQ2-es körét, amivel a thai-brit versenyző a 14. rajtkockából a 19.-be csúszott vissza.
„Az SQ1 során a 23-as autó egyértelműen túllépte a pályahatárokat a 6-os kanyarban, ezt azonban csak azután jelentették a sportfelügyelőknek, hogy az SQ2 már megkezdődött – áll a miami felügyelők indoklásban. – A 23-as autó azon a körön futott ideje, amelyben a pályahatár-sértés történt, elegendő volt ahhoz, hogy továbbjusson az SQ2-be, így mire a sportfelügyelők értesültek arról, hogy a 23-as autó elhagyta a pályát, és az adott köridőt esetleg törölni kellene, az autó már az SQ2-ben a pályán volt. Mivel ez szokatlan helyzet volt, a sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy a Nemzetközi Sportkódex 11.7.1.a cikkelye alapján gyakorolják hatáskörüket, és törlik a kérdéses köridőt az SQ1-ből. Mivel a 23-as autónak nem lett volna szabad továbbjutnia az SQ2-be, ezért az SQ2-ben futott összes köridejét is törlik.”
Ez persze sovány vigasz Lawsonnak, aki ugyan most nyert egy pozíciót és a 16. rajtkockából kezdhet, de ha továbbjutott volna az SQ2-be, ennél is előrébb végezhetett volna.
