back to top
KezdőlapFormula 1Mick Schumacher kezdhet a Haasnál a szezon előtti teszten

Mick Schumacher kezdhet a Haasnál a szezon előtti teszten

-

A Haas bejelentette, hogy a szezon előtti teszten Mick Schumacher vezetheti először a VF-21-et.

Ezen a héten ismét felbőgnek a motorok, ugyanis a mezőny Bahrein felé vette az irányt mivel megkezdik a felkészülést az idei szezonra. Idén azonban csak három nap áll majd a csapatok rendelkezésére, így ha igazságosan akarják beosztani a versenyzőket, akkor minden pilóta csak másfél napot kaphat.

Ennek tükrében először a Haas ismertette a beosztását, ahol is mindhárom nap mindkét versenyző lehetőséghez jut. Így március 12-én délelőtt a német fiatal pattanhat be az autóba, míg délután a stafétabotot már Nikita Mazepin veszi át.

Az amerikai csapat ugyan autóját múlthéten már bemutatta, ám a motor beindításáról nem tudott felvételeket közölni, ugyanis az erőforrás csak későn érkezik hozzájuk. A Ferrari szakemberei ugyanis a járványügyi intézkedések miatt a hajtásláncot nem tudják közvetlen kísérni, így csak a teszt előtt kaphatják meg a motort.

Szezon előtti teszt – Haas
Március 12. Mick Schumacher
Nikita Mazepin
Március 13. Nikita Mazepin
Mick Schumacher
Március 14.   Mick Schumacher
Nikita Mazepin