back to top
KezdőlapFormula 1Nagyobb terhelés mellett tesztelte a Mercedes a szárnyát: Nálunk átment

Nagyobb terhelés mellett tesztelte a Mercedes a szárnyát: Nálunk átment

-

A Mercedes elárulta, korábban nagyobb terhelés mellett is sikerült abszolválniuk az FIA-tesztet.

Lewis Hamilton a pénteki időmérőn biztosította a csillagosoknak a kezdeti jó hangulatot, ám a nap hátralévő részében beköszöntött a dráma az istállónál. A Szövetség ugyanis elégedetlen volt a Mercedes hátsó szárnyával, mivel az nyitott állapotban túllépte a maximális értéket. A hétszeres világbajnokot másnap diszkvalifikálták, bár az FIA szerint inkább hiba okozta az eltérést, nem pedig trükközés.

Mike Elliott, az Ezüst Nyilak technikai igazgatója később elárulta, hogy ők maguk is elvégezték a tesztet még az FIA előtt. Náluk nagyobb erőhatás mentén is minden rendben volt.

,,Az egyszerű válasz erre az egészre az, hogy elbuktunk egy olyan teszten, amin át kellett volna mennünk. Ugyanakkor ennél azért árnyaltabb a dolog. A szabályzatok két kategóriát ölelnek fel ezen a téren: vannak a technikai regulák, amiken át kell mennünk és vannak a technikai irányelvek, amiket az FIA ad ki. Az utóbbiban magyarázzák meg, hogyan fogják felügyelni a szabályokat. Ebben az esetben van a hátsó szárny főelemed és van egy szárnylapod. A regulák előírnak egy minimális rést és egy maximális rést a két alkotóelem között. A maximális rés a DRS aktiválása mentén számítandó, ez nem lehet nagyobb 85 mm-nél. Ez szerepel a szabályzatban, és mi ezt teljesítettük is. A szárny nem volt nagyobb ennél, és nem is volt távolabb a véglaphoz képest. Az történt tehát, hogy nem mentünk át a technikai direktíván.” – magyarázta a brit mérnök.

Elliott leszögezte, nem akartak szabálytalanságot elkövetni, ugyanis nem akarnak kockáztatni:

,,Mi tehát a különbség? A direktívában azt határozzák meg, hogyan kell elvégezni a mérést. Az irányelv kimondja, hogy olyan teszten kell átmenni, ahol egy 85mm-es hengert nyomnak a résbe. Ezt legalább 10 Nm-el kell átpréselni. A valóság az, hogy a táv nagy részén megfeleltünk, ám volt egy kis hely, ahol nem mentünk át. Csakhogy perspektívába helyezzük a dolgokat. Nyilvánvalóan mindig igyekszünk biztosítani azt, hogy a konstrukcióink legálisak legyenek. Nem akarunk ilyen jellegű büntetéseket kapni, ezért is teszteljük mi is ezeket a szárnyakat. Pontosan ugyanazokat végezzük el, csak sokkal nagyobb erővel, 30 Nm-nyi nyomatékkal, és átmentünk. Mikor versenyhétvégén vagyunk akkor is teszteljük ezeket az elemeket. Szerda vagy csütörtök reggel végig mentünk ezen, és ott is átment a szárny. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a korábbi versenyeken ez az elem megfelelt.” – folytatta a Mercedes technikai igazgatója.

Ugyanakkor a kérdéses darab még mindig az FIA-nál van:

,,Nem értjük mi volt a meghibásodás oka. Akár a pályán történhetett valami sérülés, vagy valami elveszett. Még nem tudunk biztosat mondani, ugyanis amíg az FIA le nem zárja az ügyet, addig náluk van becsomagolva.”