KezdőlapFormula 1Nicholas Latifi halálos fenyegetéseket is kapott

Nicholas Latifi halálos fenyegetéseket is kapott

-

Nicholas Latifi elárulta, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes csapat többi tagja támogatásáról biztosította a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj után.

A kanadai öt körrel a szezonzáró verseny vége előtt esett ki, miközben Hamilton az élen állt, és a rekordot jelentő nyolcadik F1-es bajnoki címére készült. Latifi balesete miatt azonban biztonsági autós fázis következett, ami lehetővé tette Max Verstappen számára, hogy frissebb gumikra váltson és Hamilton nyomába eredjen. Végül, mikor a verseny az utolsó körben újraindult, sikerült az előzés, ezzel Verstappen nyerte a versenyt és a bajnoki címet is.

A Williams versenyzője ezután a közösségi médiaplatformokon gyalázkodások, sőt halálos fenyegetések áldozata lett, sokan őt okolták azért, hogy Hamilton nem lett 2021-ben nyolcszoros bajnok.

„Ami az utána kapott támogatást illeti, Lewis valóban küldött nekem egy üzenetet néhány nappal a verseny után, mielőtt kiadtam volna a nyilatkozatot” – idézi Latifit a GPFans.

„Kaptam néhány támogató üzenetet más csapattagoktól is a Mercedes részéről, és igen, nyilvánvalóan nagyon szép és jóleső volt látni a közösségi médiában a többi versenyző és a csapatok támogatását, a különböző szakágakból is.”

„Nyilvánvalóan mindenki egyetértett az egész érzéssel és az üzenettel, és nem ez volt az egyetlen eset, amikor ilyen helyzetbe kerültem az online bántalmazás miatt.”

Sajnos nem egyedi eset

Latifi ezután utalt azokra a gyalázkodásokra, amelyeket Marcus Rashford, Bukayo Saka és Jadon Sancho angol labdarúgók szenvedtek el, miután a mindhárman büntetőt hibáztak el a tavalyi Európa-bajnokság döntőjében.

„Még a motorsporton kívülről nézve is, az ezt megelőző legfrissebb ilyen talán az Eb volt, amikor a három angol játékos kihagyta a büntetőt, és mindaz, amit ezután kaptak.”

„Ez egy olyan kérdés, ami sajnos itt van a közösségi média világában.”

„A közösségi média sok jót hoz, és sok olyan dologhoz ad hozzáférést az embereknek, amelyekkel normális esetben nem tudnának foglalkozni, de ugyanakkor vannak ezek a negatív buktatói is, amelyek megtörténhetnek.”

„Jó lenne, ha több módot találnánk arra, hogy ezen a fronton jobban működjünk.”

Forrásgpfans.com