A finnek kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen szerint a Ferrari és a Red Bull Monacóban komoly fenyegetést jelenthet majd a Mercedes számára. Az Ezüst Nyilak az eddig megrendezett öt verseny mindegyikén kettős győzelmet szereztek. Sokan már most úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy a brackley-i istálló behúzza sorozatban hatodik egyéni és konstruktőri címét. Azonban, a […]
Yvan Müller elmondása szerint miután bejelentették, hogy részt vesz a WTCC szezonzáróján a Volvóval, halálos fenyegetéseket kapott pár Michelisz-rajongótól – számolt be róla az Autosport. A négyszeres világbajnokot a szezonzáróra ülteti be a Polestar Cyan Racing, Nestor Girolami helyére, annak érdekében, hogy Thed Björköt segítse Michelisz Norbival szemben a bajnoki küzdelemben. A francia versenyzőt amúgy […]
Tegnap számoltunk be róla, hogy Max Verstappen büntetése miatt Mika Salo halálos fenyegetéseket kapott a holland versenyző rajongóitól. Hasonlóan járt Esteban Ocon is, őt azonban csapattársa, Sergio Perez mexikói rajongói inzultálták korábban a közösségi oldalakon, miután a két Force Indiás idén többször is összeütközött idén. Most Mexikóba érkezve azonban örül, hogy kedves fogadtatásban részesült. „Arra […]
Elég nagy port kavart az Egyesült Államok Nagydíja után, hogy bár harmadikként intette le a kockás zászló Max Verstappent, végül csak negyedik lett, mert a versenybírák szabálytalannak találták Kimi Räikkönennel szembeni előzését, és büntetést szabtak ki rá. A versenybírák közt szerepelt többek között Mika Salo, egykori F1-es versenyző is, aki elmondása szerint halálos fenyegetéseket is […]
Egy férfi felfüggesztett börtönbüntetést kapott Németországban, mert megpróbálta megzsarolni Michael Schumacher feleségét, Corinnát. A 25 éves férfi februárban 900 000 eurót (kb 280 millió forint) követelt Corinnától, és emailben azzal fenyegette, hogy ha nem kapja meg a pénzt, megöli a gyerekeket, Gina-Maria és Mick Schumachert. A fenyegetőző férfi azonban hibázott, ugyanis saját számlaszámát adta meg, […]