Az új fejlesztések, egy magabiztos Lando Norris, valamint a kedvező körülmények. Ezek kellettek a McLaren és a 2025-ös világbajnok Magyar Nagydíj időmérő edzésén elért idei első pole-jához.

Lando Norris a Magyar Nagydíjon első pole-pozícióját szerezte a tavalyi Brazil Nagydíj óta, amiből következik, hogy ez az idei első rajtelsősége. A címvédő egész hétvégén magabiztos volt, de pénteken még tetemes hátrányban követte a Ferrarikat, hogy aztán a szombati szabadedzésen és végül az időmérőn is ő zárjon az élen. Noha csupán 0,012 másodperccel előzte meg Lewis Hamiltont, a hétszeres világbajnokot Oscar Piastri feltartása miatt megbüntették, így Norris végül 0,238 másodperces előnnyel került pole-ba, hiszen ennyivel futott gyorsabb kört Charles Leclerc-nél.

„Elég jó kör volt ahhoz, hogy megszerezzem a pole pozíciót, de nem ez volt életem legjobb köre – értékelt a McLaren versenyzője az időmérő utáni sajtótájékoztatón, majd elmondta, olyan területre merészkedett az autóban, ahová korábban még nem. – Itt nagyon nehéz összerakni egy tökéletes kört, főleg az új aszfalt miatt, amely egyes helyeken nagyon tapad, máshol viszont alig. Bizonyos kanyarokban néha szinte lutri, mire számíthatsz. Ettől függetlenül a kör nagy részét nagyon jól sikerült megcsinálnom, ez volt a legjobb próbálkozásom. Megvolt bennem az önbizalom, hogy még jobban nyomjam, egyre jobban feszegettem a határokat. Olyan tartományba jutottam el azzal kapcsolatban, hogy miként változik az autó egyensúlya, amikor ennyire a határon vezetek, amit korábban még nem tapasztaltam meg, emiatt pedig néhány helyen veszítettem egy kis időt. Ha lett volna egy harmadik próbálkozásom, szerintem még jócskán tudtam volna javítani, de erre nem volt lehetőség. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy újra itt lehetek. Már eltelt némi idő azóta, hogy pole-t szereztem, de egész hétvégén magabiztosnak éreztem magam, ezért jó érzés volt ezt végül ilyen eredményre váltani.”

Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
Fotó: Hungaroring Media

Az első Q3-as próbálkozások után még Hamilton vezetett, de Norris csupán 1 tizedes hátránnyal állt mögötte a második helyen. És miként azt említette, a címvédő sokat hagyott az első körében, ezért eleve úgy vágott neki a másodiknak, hogy képes megszerezni a pole-t.

„Magabiztos voltam. Őszintén szólva tudtam, hogy képes vagyok rá. Az első köröm sem sikerült igazán jól – a 12-es kanyarban nagyon túlkormányzottá vált az autó, emiatt a 13-as kanyart elrontottam, a 14-esben pedig gyakorlatilag keresztbe csúszva mentem végig. Tudtam, hogy ennél jóval gyorsabb is lehetek. Meglepett, hogy az utolsó köröm nem lett még jobb, de akkor már még inkább próbáltam a határon autózni. Ezért mondom, hogy egy harmadik próbálkozással szerintem össze tudtam volna rakni a kettő legjobb részét. Amikor a garázsban ültem, tudtam, hogy a tempó megvan bennünk, ez egész hétvégén így volt. Bár ezek a srácok elképesztően gyorsak voltak, tudtam, hogy én is nagyon jól vezetek, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam, és azt is tudtam, hogy az autóban még van potenciál. Erre a hétvégére fejlesztéseket is hoztunk, és bár nem érződik drámai különbség, egyértelműen úgy tűnik, hogy egy kicsit gyorsabb lett az autó, és ez mindig jó hír.”

Norris elmondása szerint az utolsó szektorban különösen sokat küszködtek, és nehéz volt belőni, hogy milyen hozzáállással menjenek neki az ott található három kanyarnak. „Egész hétvégén nehéz dolgunk volt az utolsó szektorban, elég csak megnézni bármelyik fedélzeti kamerás felvételt: az utolsó két kanyar, a 13-as és a 14-es nagyon nehezen volt jól teljesíthető. Az ember vagy túl óvatosan ment át rajtuk, vagy ha egy kicsit jobban nyomta, akkor már folyamatosan küzdött az autóval: elindult a hátulja, alulkormányzottá vált, majd hirtelen kitört. Nagyon nehéz volt megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mennyire szabad támadni ezeket a kanyarokat.”

„Ráadásul a pálya burkolata is eléggé egyenetlen, több helyen különböző aszfaltfoltok vannak – főleg az 1-es és a 12-es kanyarban –, ezért nehezen tudtam minden körben ugyanazt az érzést megtapasztalni, vagy pontosan kiismerni, hogyan viselkedik az autó ezekben a kanyarokban. Az 1-es és a 12-es kanyarban veszítettük a legtöbb időt a Ferrarikhoz képest szinte minden egyes körön, féktávon és a kanyarsebesség tekintetében is. Egyszerűen nem tudjuk felvenni velük a versenyt ezekben a nagyon lassú kanyarokban. Ezt már Monacóból és több más pályáról is tudjuk: az ilyen kanyarokban szenvedünk. Az aszfalt azonban az idén egyértelműen trükkösebb, mint tavaly. Normál esetben nagy a tapadás és nagyon sima a burkolat, idén viszont az új aszfalt sokkal kiszámíthatatlanabb – sőt, szerintem rosszabb is, mint a régi volt. Emiatt sokkal nehezebb jól beállítani az autó egyensúlyát, ami persze mindenkire igaz. Egyszerűen egy érdekes kihívás.”

Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
Fotó: Hungaroring Media

A szélirány változása is jót tett nekik

Noha önmagában nem lehet csak ennek a számlájára írni a McLaren pole-ját, az összképhez mindenképpen hozzátartozik, hogy a körülmények, nevezetesen a szélirány péntekről szombatra történő megváltozása milyen mértékben játszott a wokingi istálló kezére. Norris ugyanis elárulta, szinte semmit nem változtattak az autón az első edzésnapot követően, és inkább megvárták, hogy a szél kedvező helyzetbe hozza-e őket.

„Miként Charles [Leclerc] is mondta, a szélirány most jobban kedvezett a pálya vonalvezetésének, emiatt a második szektor sokkal jobb lett számunkra. Tegnap is nagyon gyorsak voltunk a második szektorban, de ma a harmadik szektorban is sokat segített, mert ott a Ferrarikhoz képest hiányzik a hátsó tapadásunk a nagyon lassú kanyarokban – vagy inkább úgy mondanám, hogy ott terheljük túl a hátsó gumikat. Az, hogy a szél kedvezőbb irányból fújt ezeknél a kanyaroknál és az utolsó kanyar bejáratánál, segített csökkenteni a hátrányunkat. Szerintem még így is küszködtünk ott hozzájuk képest, a harmadik szektor messze a leggyengébb szakaszunk volt, csak ma már nem annyira. Szóval nem változtattunk az autón. Tegnap nagyon szenvedtünk az egyensúllyal, főleg a hátuljával, ezért végül úgy döntöttünk, hogy »nézzük meg, mit hoz az éjszaka folyamán változó szél, és mennyit segít rajtunk«. És tényleg elég sokat segített. Ez is megmutatja, mennyire érzékeny az autó a szélre – igazából szerintem ezek az autók általában is azok. De mivel mi különösen sokat küszködünk a hátsó tapadással, a mai körülmények talán egy kicsit jobban feküdtek nekünk, és egyszerűen egy kicsit többet segítettek rajtunk.”

Arra a kérdésre, hogy fordulópontot jelenthet-e ez a pole Norris idei szezonját nézve, a 26 esztendős versenyző óvatosan fogalmazott, de azt kijelentette, hogy a csapat hangulata szempontjából mindenképpen jól jött.

„Ezt majd meglátjuk, ez egyelőre csak az időmérő volt, vasárnap hosszú verseny vár ránk, és biztosan nem lesz könnyű, úgyhogy majd meglátjuk. Ha csak visszagondolunk a múlt heti spái hétvégére, már akkor is azt mondtam, hogy a tempónk alapján ugyan nem feltétlenül volt esélyünk a pole-ra, de arra igen, hogy a dobogóért, sőt akár a győzelemért is harcoljunk. Végül ez nem jött össze, de a lehetőség ott volt, és jó látni, hogy ez a potenciál erre a hétvégére is megmaradt. Ahogy mondtam, jó fejlesztéseket hoztunk, és most ezt a potenciált sikerült eredményre váltani. Ez az egész csapat számára nagyszerű érzés, rengeteget jelent a motiváció és a hangulat szempontjából is. Jó látni, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, nagyon örülök a csapat minden tagjának. Ugyanakkor egyetlen jól sikerült időmérőre nem lehet alapozni, ezért jó versenyre is szükségem lesz. Aztán jön a nyári szünet, de utána azon kell dolgoznunk, hogy ezt még sokszor meg tudjuk ismételni. Keményen dolgoztunk, tudjuk, hogy eddig hátrányban voltunk, de folyamatosan fejlődünk, és a mai eredmény ezt egyértelműen bizonyítja.”