back to top
KezdőlapFormula 1A McLaren az élen péntek este, a Red Bull idén is szenved...

A McLaren az élen péntek este, a Red Bull idén is szenved Szingapúrban

-

Lando Norris az élre kormányozta a McLarent a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. A Ferrarik vannak hozzá a legközelebb, míg a Red Bull gyengélkedése újabb esélyt kínálhat a britnek, hogy sok pontot hozzon Max Verstappenen vasárnap.

Már naplemente után vette kezdetét a második gyakorlás a szezon egyik legtechnikásabb pályáján, ahova már 15. alkalommal látogatott el a Forma-1-es mezőny. Bár Szingapúrban gyakori mondás, hogy az első, még természetes fény mellett zajló edzésnek jóval kevesebb a relevanciája a hétvége további részére, mint az időmérő és a verseny várható körülményeit már jobban tükröző másodiknak, ezúttal az eredménytáblán ez kevésbé látszott meg, hiszen az első és a második edzés erőviszonyai merőben megegyeztek.

Míg a korábbi gyakorláson Charles Leclerc volt néhány századdal gyorsabb Norrisnál, ezúttal fordult a kocka, s a McLaren britje végzett az élen 58 ezreddel a monacói előtt. Carlos Sainz hátránya már hat tizedre rúgott a másik Ferrarival a harmadik helyen, a két RB pedig ezúttal is ott ólálkodik az élmezőny környékén Cunoda Juki 4. és Daniel Ricciardo 6. helyével.

A Red Bullnak tavaly ez volt a leggyengébb pályája – az egyetlen, ahol nem nyert –, jelenlegi formájukban pedig szintén nem itt számíthatnak felemelkedésre. Sergio Pérez nyolctizedes lemaradással 8., Max Verstappen 1,3 másodperces hátránnyal csak a 15. helyen végzett. Küszködött az autójával pénteken Lewis Hamilton is, a Mercedes pilótája többször is lemondó hangvételben kommentálta a W15-ös teljesítményét a csapatrádión.

Többen is a tűzzel játszottak a pálya határainak feszegetése közben, hiszen Norris, Leclerc, Oscar Piastri és Franco Colapinto is kisebb-közepesebb erővel a falnak koccantak kerekeikkel, de az autó sérülését mindannyian megúszták. A balesetre az edzés utolsó perceiig kellett várni, ekkor George Russell találta magát a falban a 8-as kanyarban, de első szárnya elvesztésének fejében ki tudott onnan kászálódni, hogy saját erőből térjen vissza a garázsban.

A második szabadedzés végeredménye: