KezdőlapFormula 1Pérez kőkemény kritikát kapott Markótól, aki szerint ideje felébredni a világbajnoki álomból

Pérez kőkemény kritikát kapott Markótól, aki szerint ideje felébredni a világbajnoki álomból

-

Helmut Marko úgy véli, Sergio Péreznek a versenyzésre kellene koncentrálnia, nem pedig bajnoki álmokat szövögetni. A Red Bull tanácsadója optimista jóslatnak tartja, hogy a mexikói versenyző dobogóra állhat a Spanyol Nagydíjon, utóbbi viszont hangsúlyozta, hogy könnyebb dolga lesz, mint Monacóban volt.

Azok után, hogy a bakui futam után mindössze 6 pont volt a hátránya az összetettben, és még a miami fordulót követően is csak 14, Sergio Pérez borzalmas formát mutat. Azok után, hogy Monacóban már a Q1-ben búcsúzott, a Spanyol Nagydíj időmérőjén sem jutott be a Q3-ba, és csak a tizenegyedik helyről indulhat a futamon.

Csillaghullás és a Mercedesek ütközése után Verstappen nagyon megverte a mezőnyt Barcelonában

Ennek következtében nagy a valószínűsége, hogy a Max Verstappennel szembeni 39 pontos hátránya hamarosan tovább nő, sőt, az sem kizárt, hogy Fernando Alonso közelebb kerül hozzá a tabellán. Helmut Marko természetesen nem volt elragadtatva a mexikói pilóta teljesítményétől, és hangsúlyozta, hogy ideje felébrednie a végső győzelemről szőtt álomból.

„Sergióval Monte-Carlo óta nem mennek jól a dolgok – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója a német Sky-nak. – Jobban kellene koncentrálnia a versenyzésre, nem pedig a bajnoki címre. Bízom benne, hogy összeszedi magát. Az egész hétvégén három-öt tizeddel lassabb volt [Verstappennél]. Ez már zsinórban a második [problémás] hétvége volt. Ez egy másik helyzet, és ő hitt a világbajnoki álmában. Checo most egy elég kemény ébresztőt kap, de biztos vagyok benne, hogy újra összeszedi magát.”

Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

Ez a 33 éves versenyző és a Red Bull reményei szerint már a futamon megtörténik, kérdés, hogy egy esetleges jó teljesítmény mire lehet elég. Marko szerint a pódium csak a megfelelő körülmények esetén jöhet össze. „Szerintem a dobogó nagyon optimista – fogalmazott. – Ha meleg lesz, akkor nagyobb lesz a gumikopás [mértéke], de a három kiállás lehetséges. Ez esetben elképzelhető, hogy ha megelőz néhány autót, akkor így is a harmadik helyen zár, de ez nehéz lesz.”

Pérez már a Q1-ből is épphogy továbbverekedte magát a tizenötödik helyen, a Q2-ből viszont már nem tudott kvalifikálni. Ennek jelentős részben az lehetett az oka, hogy a végén kicsúszott az 5-ös kanyarban, és bár utána még el tudott kezdeni egy másik gyorskört, a helyzet már közel sem volt ideális ahhoz, hogy bekerüljön az első tízbe.

„Szerintem főleg az ötös kanyarban – válaszolta arra a kérdésre, hogy hol bukta el a továbbjutást. – Miután elvesztettük [az autót], a gumik túl melegek voltak, nem tudtam visszahozni őket a megfelelő hőmérsékleti tartományba, és egyszerűen nem volt meg a tapadásom az utolsó körömben, ami nagy kár volt. Trükkösek voltak a körülmények, és a végén elvesztettem az autót az ötös kanyarban.”

Bár Pérez ismét nehéz helyzetbe hozta magát, azért a futam korántsem ígérkezik annyira kilátástalannak számára, mint a monacói, hiszen nemcsak jóval előrébbről indul, hanem az előzés is könnyebb, pláne egy Red Bull-lal. „Frusztráló, de ez nem Monaco – hangsúlyozta. – Ez olyan futam, ahol versenyezhetünk, és sok pontot szerezhetünk. Rengeteg autó indul olyan pozícióból, amely nem felel meg a valós erejének, úgyhogy érdekes verseny lehet.”