back to top
KezdőlapFormula 1Pérez őszinte vallomása: a családja miatt mentális trénerhez fordult

Pérez őszinte vallomása: a családja miatt mentális trénerhez fordult

-

Egyre több élsportoló, köztük autóversenyzők ismerik el, hogy érdemes mentális edzőhöz járni. A Red Bull versenyzője, Sergio Pérez is erre az útra lépett.

A mexikói pilóta a legutóbbi versenyen is kalamajkákba keveredett, nem ért célba, ezzel folytatódott a tavasz óta tartó, nagydíjról nagydíjra hullámzó teljesítménye. A vesszőfutása elsősorban az időmérőkön látványos, de a gyenge szombati napok után nem mindig tud javítani, ahogy például Japánban sem sikerült.

Pérez bajnoki címről szőtt álmait a szezon első négy versenyén még úgy ahogy el lehetett hinni, de amikor Miamiban az élről indulva is kikapott az időmérőn balszerencsés, és csak a mezőny közepéből induló Max Verstappentől, valami megváltozott.

„Úgy éreztem, mintha egy másik autót vezetnék, ami nem illet hozzám. Többször nem jutottam be a Q3-ba, ami megtépázta az önbizalmam, és a vezetést is alaposan megnehezítette” – nyilatkozta a De Limburgernek.

Pérez apja szerint a Red Bull olyan autót alkotott, ami Verstappennek tetszik

„Nyáron sok probléma ért. Eleinte vállaltam a harcot, de aztán ez megváltozott, magabiztosság nélkül vezettem. Egy idő után összezavarodtam. Ez nagyon nehéz volt, mert egy élcsapat tagjaként nagy a nyomás, hogy jól teljesítsek. Az önbizalmam akkor állt helyre, amikor tudatosítottam magamban, hogy saját erőből nyertem futamokat az év elején.”

„Ki merem jelenteni, hogy újra 100%-os állapotban vagyok, és jövőre újra támadhatok a bajnoki címért.”

Ebben segített neki sokat az említett mentális tréner, akiről most hallunk először. „A Forma-1 a sportom, az életem, a szenvedélyem. Amikor valaki ilyen nehéz időket él a munkájában, nehéz otthon boldognak lenni a házastárssal és a gyerekekkel, ezért felfogadtam egy mentális trénert, mert a családom megérdemli, hogy egy boldog apukát kapjanak” – mondta Pérez.

Pérez fejében megszólalt a vészharang, addig Marko az ellenfelüknek „udvarol”

„Az edzőmmel azon dolgoztunk, hogy a legjobb énem jöjjön elő, otthon és a versenyautóban is. Így ismét megtaláltam a pozitívumokat. 33 éves vagyok, de még minden nap tanulok újat, a pályán és azon kívül is, ezért sem tudok betelni a Forma-1-gyel. Nagyszerű, mennyi mindent kínál még nekem ez a sport.”

Végül kifejtette, hálás a Red Bullnak, amiért az utánpótlás-programjukon kívülről érkezve náluk vezethet, és szerinte a csapat sikerét az adja, hogy a riválisokhoz képest más szemlélettel működik, ami az autó kialakításában is megmutatkozik. Azt pedig a legnehezebb feladatnak nevezte, hogy most épp ő Verstappen csapattársa.