Szerződést hosszabbított a Red Bull csapatfőnökével, Laurent Mekiesszel, aki a friss bejelentés értelmében legalább 2031 végéig irányítja tovább a csapatot.

Mekies tavaly szezon közben vált a Red Bull csapatvezetőjévé, miután az istálló legfelső vezetősége a Brit Nagydíjat követően váratlanul menesztette a posztot több mint húsz éven át betöltő Christian Hornert. A francia szakember maga is több mint két évtizedes múltra tekinthet vissza az F1-ben: 2004-ben a Minardinál még Baumgartner Zsolt versenymérnöke volt, azóta pedig vezető tisztségeket töltött be a Toro Rossónál, az FIA-nál és a Ferrarinál, mielőtt 2024-re visszatért a Red Bull fiókcsapatához. Másfél évvel később pedig meg is kapta az előléptetést, hogy a korszak egyik legsikeresebb F1-es istállóját vezesse.

Mekies irányítása alatt már a tavalyi év második felében is látványos formajavuláson esett át a Red Bull, Max Verstappen nagy hátrányból felzárkózva harcba tudott szállni az egyéni bajnoki címért a McLaren versenyzőivel, noha végül két ponttal elmaradt Lando Norris mögött.

Az idei szezonban, az új technikai szabályok mellett és immár saját gyártású motorral még a tavalyinál is meredekebb fejlődési ívet mutatott be a csapat, amely a szezon első harmadában még távol volt a győzelemtől, ám őszre a mezőny élére katapultálta magát, a legutóbb két délkelet-ázsiai versenyhétvégén, Sepangban és Szingapúrban pedig Verstappen minden pole-t és győzelmet besöpört.

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull utazó csapata Milton Keynesbe hazatérve ünnepi rendezvényt tartott gyárában a saját motorral aratott első győzelmek apropóján, és ezzel egyidőben jelentette be az istálló, hogy hosszú távra is bizalmat szavazott Mekiesnek: egy többéves szerződés keretében még legalább öt további szezonon át, 2031 végéig ő lesz a csapatvezető.

A Red Bull társtulajdonosai, Mark Mateschitz és Chalerm Yoovidhya ritka látogatást tettek a szingapúri hétvégén, ez is előszele lehetett a szerződéshosszabbításnak. Mekies a csapat közleményében nekik, valamint Oliver Mintzlaffnak, a Red Bull vezérigazgatójának is megköszönte a bizalmat.

„Hihetetlenül büszkévé tesz, hogy folytathatom ezt az utazást az Oracle Red Bull Racinggel, és szeretném megköszönni Charlermnek, Marknak, Olivernek, az egész csapatnak és mindenkinek, aki bizalmat szavazott ennek a projektnek. Ezt a csapatot az teszi különlegessé, ahogyan mindannyian képesek vagyunk összefogni egy cél érdekében, és megtiszteltetésnek érzem, hogy egy ilyen tehetséges és elhivatott csapattal dolgozhatok minden nap” – nyilatkozta a 49 éves szakember.

Azt követően, hogy az elmúlt évek a magasrangú szakemberek Red Bulltól való távozásáról szóltak, az előző két hónap során a csapat két kulcsemberének maradását is hosszú távra bebiztosította, hiszen Verstappen is 2030-ig aláírt.