kedd, június 28, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 2.verseny
FE - 🇲🇦 Marrakesh E-Prix
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapFormula 1Részletek az Albert Park felújításáról, változik a vonalvezetés is!

Részletek az Albert Park felújításáról, változik a vonalvezetés is!

-

Meglepetésre nem csak a boxutca lesz szélesebb, további változások lesznek a melbourne-i Albert Park pályáján.

A munkálatok nemsokára megkezdődnek, és májusra tervezik a befejezésüket, tehát a novemberi nagydíjra minden készen áll majd.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a boxutca kiszélesítése mellett újraaszfaltozzák a pályát. Most azonban az is kiderült, hogy egy kevésbe sima aszfaltot használnak majd hozzá, ami jobban koptatja majd a gumikat.

-Hirdetés-

„Egy kicsit nagyobb kopású aszfalttal többféle stratégia lesz majd itt.” – emelte ki Andrew Westacott, a nagydíjért felelős szervezet igazgatója. – „Reméljük ez, és a többi változtatás érdekesebbé teszi a versenyeket.”

-Hirdetés-

Elvesznek majd a 25 év alatt kialakult pálya bukkanói is, ami szinte hozzánőttek az aszfalt karakteréhez. Néhány kanyar döntését is megváltoztatják majd, ezzel pedig új DRS zónát is létrehoznának.

„Meg akarjuk jutalmazni a bátor versenyzést, és megbüntetni azt, aki nem vezet annyira jól. Azt a kritikát kaptuk, hogy egyes kanyarok nem elég szélesek, és nincs lehetőség másik ívet venni.” – magyarázza az ausztrál.

Westacott kifejtette, az 1-es és 6-os kanyarok szélesítésén dolgoznak, ezenkívül a 13-as forduló dőlésén is változtatnának.

A legnagyobb változást azonban a 9-10-es kombinációnál kell várni, ahol “sok alternatív lehetőséget vizsgálnak meg”. A cél az lenne, hogy – akár a sikán levágásával nagyobb tempót lehessen keresztülvinni a pálya középső, padlógázas szakaszán.

Ennek következtében hosszabb egyenes, a végén nagyobb féktáv, a tervek szerint pedig egy új előzési pont jön majd létre.

„Azt vizsgáljuk, hogyan tudnánk kiszélesíteni az 1-es és a 6-os kanyart, valahogy változtatni a 9-10-es kombináción, illetve a 13-asnál is különböző bemeneti íveket szeretnénk létrehozni. Maximum 3 méteres különbségekről beszélhetünk.”

„Együtt dolgozunk Ross Brawnnal és csapatával. Szimulációkat futtatunk a 2022-es autóval, mert azt is figyelembe kell majd vennünk.” – közölte az Albert Park igazgatója.

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek