Egy év késéssel bemutatkozhat az Albert Park új vonalvezetése, mivel a mezőny két év kihagyás után idén visszatér Ausztráliába. Miután 2017-ben csak egy előzés történt a pályán, 2018-ban egy harmadik DRS zónával próbálták orvosolni az Ausztrál Nagydíj előzési gondjait. A verseny szervezői azonban hozzáláttak a probléma megoldásának. Azóta az újraaszfaltozás és a boxutca módosítása mellett […]
Az Abu Dhabi Nagydíj helyszíne most először esik át változtatáson, miután az unalmas versenyek után vonalvezetés megváltoztatása mellett döntöttek. A komplexebb kanyarkombinációk helyett, elnyújtott, gyorsabb tempójú fordulók lesznek majd a pályán. A változtatásokat már az ide versenyre el akarják készíteni, erre december közepéig lesz idejük, az abu dhabi szervezőknek. Mindhárom szektorban lesz majd változás, az […]
Mégpedig ezt szó szerint kell érteni. A Formula E ugyanis a tavalyi hatfutamos Berlin E-Prix-hez hasonlóan irányt vált majd két verseny között. 2020-ban fordított, változatlan, majd módosított vonalvezetéssel rendeztek két-két futamot, így zárták a koronavírus által megtépázott szezont. Idén szinte mindegyik helyszín duplázik, de hasonló besűrített menetrendre azért nincs példa. Az új, komplexebb változat tavaly […]
Az idei Abu Dhabi Nagydíj más lesz, mint az eddigiek, ugyanis a pálya vonalvezetésén változtatni fognak. Mindezt azért, mert sok kritika érte eddig az itteni versenyeket. A Yas Marina Circuit – hiába van rajta két hosszabb egyenes is – általában unalmas versenyeket produkált, ahol nehéz előzni. Az Abu Dhabi Motorsports Management vezérigazgatója, Saif Al Noaimi […]
Az F1 nem zárja ki, az idei évhez hasonlóan változtassanak a barcelonai pálya vonalvezetésén, hogy ezáltal izgalmasabb futamokat hozzanak létre. A GPDA (a pilóták szövetsége) újdonsült elnöke, George Russell jelezte, szerinte a sikán eltávolítása megoldaná a problémát. „Úgy gondoljuk, jobban tudnánk követni egymást, és nagyobb sebességgel érkezünk meg az egyenesre, így nagyobb lenne a szélárnyékhatás […]
Valencia – azon belül is a Circuit Ricardo Tormo – a Formula E harmadik állomása lesz idén. A teszthelyszín lesz az első olyan, ami nem utcai pálya a sorozat történelmében. A sorozat teszthelyszíne Párizs helyén került be a versenynaptárba. Rögtön két futamot is rendez majd, hiszen a szervezők a bizonytalanság miatt megpróbálják kihasználni a helyszíneket, […]
Az új kinézetű ausztrál pályán a szervezők úgy vélik, hogy az időmérő edzésen a pilóták akár öt másodperccel gyorsabbak lehetnek majd átalakítások miatt. A melbourne-i Királyi Vadasparkban található utcai pálya alaprajzán az előzések számának növelése miatt változtatnak a szervezők. A verseny eredetileg szezonnyitó lett volna, azonban a koronavírus miatt a Liberty Media és a verseny […]
A mai napon lehullt a lepel a Jeddah Street Circuit alaprajzáról, ahol az átlag tempó akár 250 km/h is lehet. Az Arab-félszigeten található helyszín lesz a leghosszabb és leggyorsabb utcai pálya a Forma-1 jelenlegi versenynaptárában. Szaúd-Arábia december 5-én története során először rendezhet majd versenyt a Forma-1-ben és ennek helyszíne Jeddahban lesz majd egy utcai versenypályán. […]
Vadonatúj vonalvezetés várja majd Valencia a Formula E mezőnyét a sorozat első olyan versenyén, amit nem egy városi pályán rendeznek majd meg. Az idei szezon negyedik fordulója Párizs helyett érkezik majd, ráadásul ez lesz az első Formula E verseny Spanyolországban. A valenciai pálya már évek óta házigazdája az elektromos sorozat téli tesztjeinek, és bár próbaversenyt […]