KezdőlapFastest SlapRosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

-

Felix Rosenqvist sokáig Európában versenyzett, majd átment Amerikába, ahol tavaly az Indycarban év újonca lett.

Forma 3-as szinten szinte mindent megnyert, amit lehetett, aztán a Formula E felé vette az irányt, majd onnan átnyergelt az Indycarba. Most honfitársával és a korábbi F1-es versenyzővel, Marcus Ericssonnal kerül majd egy csapatba.

Rosenqvist sok helyen sikeres volt, és még fiatal. A Forma-1 azonban – állítása szerint – nem érdekli.

„Forma-1? Nem, kösz. Én versenyeket akarok nyerni.” – idézi őt az Expressen.

„Szeretem, hogy az Indy egy kicsit nehezebb [mint az F1]. Különböző típusú pályák is vannak, aki itt nyer, az tényleg egy teljes értékű versenyző.”

Ráadásul nem bebetonozottak a csapatok közti különbségek, hétvégéről hétvégére változnak az erőviszonyok. Ezzel szemben a Forma-1-ben való vonatozás valahol a mezőny közepén nem vonzza a svédet.

„Nem akarok ott vezetni, ahol nem tudok nyerni. Az F1-ben, ha nem vagy jó csapatnál, akkor nincs rá esélyed. Ha nagyon akartam volna az Forma-1 egyik gyengébb csapatában versenyezni, már megtehettem volna. De sosem akartam.”