KezdőlapFormula 1Sainz: Ez volt a legjobb ferraris versenyem

Sainz: Ez volt a legjobb ferraris versenyem

-

Carlos Sainz szerint az Orosz Nagydíj volt eddigi ferraris karrierje legjobb versenye. A spanyol pilóta vezette is a versenyt, de végül csak a harmadik helyen tudta befejezni azt.

A McLarentől a Ferrariba igazoló Sainz volt a Szocsiban megrendezett időmérő edzés változó körülményeinek az egyik legnagyobb nyertese. A spanyol fiatal munkára tudta fogni a lágy keverékű abroncsait az utolsó probálkozása során, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis a második rajthelyet szerezte meg a körével.

A vasárnapi versenyen pedig dobogós helyen tudott végezni, ami az újonc szezonjában már a harmadik pódiumot érő helyezése volt a maranellói istálló színeiben. Ez egy kiváló teljesítmény és jelen pillanatban Sainz előkelőbb helyet foglal el a z egyéni bajnokságban a csapattárs Charles Leclerc-hez képest, akinek az idei már a harmadik szezonja Maranellóban.

„Természetesen ez egy újabb jó pillanat a számomra” – mondta a spanyol a futam utáni sajtótájékoztatón. „Ez egy kihívásokkal teli év a számomra a csapatváltás és a szinte teljesen új autó miatt is. Szerintem, ha ezen tényezőket figyelembe vesszük, a három dobogós helyezésem nem is tűnik olyan rossznak.”

„A mostani hétvégém volt a legjobb a Ferrarinál. Képes voltam egy nagyon jó kört összerakni az időmérőn, jól rajtolni és jó tempót autózni a verseny során. Remélhetőleg ez állandósulni fog és a soron következő futamokon is képes leszek erre”.

Sainz – aki az utóbbi időben sokszor összetörte az SF21-ét – már a rajtnál az élre tudott állni, azonban a szemcsésedése miatt visszaesett a tempója és Norris meg tudta előzni őt. A korai kiállása miatt nagy úgy tűnt, hogy a spanyol rallylegenda Carlos Sainz Sr fia kiszállt a dobogós helyekért folytatott küzdelemből, azonban az eső kapóra jött neki.

„Még mindig vannak olyan dolgok, amikben fejlődnöm kell” – folytatta a Ferrari spanyol versenyzője. „Ezen dolgok közé tartozik a gumikezelés is, azonban most a gyenge végsebességünk miatt is sebezhetőek voltunk.”

„Mivel a verseny elején elöl voltam, a gumikkal nem szenvedtem, viszont a mögöttem haladók sokkal gyorsabbak voltak az egyenesekben. Csapatként kell tovább fejlődnünk, mert ugyan most képesek voltunk az élen autózni egy verseny során, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel.”