Carlos Sainz szerint az Orosz Nagydíj volt eddigi ferraris karrierje legjobb versenye. A spanyol pilóta vezette is a versenyt, de végül csak a harmadik helyen tudta befejezni azt. A McLarentől a Ferrariba igazoló Sainz volt a Szocsiban megrendezett időmérő edzés változó körülményeinek az egyik legnagyobb nyertese. A spanyol fiatal munkára tudta fogni a lágy keverékű […]
Sebastian Vettel a Monacói Nagydíj leintését követően elárulta, hogy nagyon szoros volt a Pierre Gaslyval és Lewis Hamiltonnal vívott csatája a pályán a boxkiállását követően. A négyszeres világbajnok – aki már 2011-ben és 2017-ben is a dobogó legtetejéről locsolhatta a pezsgőt a hercegségben – Charles Leclerc problémáinak köszönhetően a hetedik helyről kezdhette meg az idei […]
A Ferrari pilótája Charles Leclerc nagyon reméli, hogy idén majd megfordul a szerencséje a hazai versenyén Monacoban és egy szép eredménnyel zárhatja majd a hercegségben rendezett futamot. A fiatal monacói eddig két futamon állt rajthoz a Forma-1-es Monacói Nagydíjon, azonban egyik alkalommal sem sikerült meglátnia a kockás zászlót. Leclerc 2018-ban még a Sauberrel vághatott neki […]
A Williams brit pilótája George Russell jobbnak érezte az autóját a Spanyol Nagydíjon, mint az idei szezon eddigi bármelyik versenyén. A Mercedes junior pilótája ugyanis sokáig harcban a volt a pontszerző tizedik helyért és egyáltalán nem volt messze a középmezőny csapataitól. Russell már a korai biztonsági autós fázist követően kiállt a boxba friss kerekekért és […]
Charles Leclerc magára volt hagyva a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon a piros zászló után újraindítást követően, miután nem tudott kommunikálni rádión keresztül a Ferrari mérnökeivel. A fiatal monacói pilóta mindezek ellenére ért célba a negyedik helyen. Leclerc valójában azt sem tudtam, hogy a piros zászlós szakasz végét követően álló vagy repülő rajttal veszi […]
Daniel Ricciardo elégedett az utolsó Renault-s évében nyújtott teljesítményével. Az ausztrál pilóta két évet töltött el Enstoneban és ezen idő alatt a francia istálló jelentős fejlődésen ment keresztül. A Méhészborznak becézett Ricciardo még májusban jelentette be, hogy 2021-től a McLaren versenyzője lesz. A két éves kalandja a Renaultnál így az Abu Dhabi Nagydíjon véget is […]
Alex Albon reméli, hogy holnap megzavarhatja a Mercedesek stratégiáját, miután a negyedik helyre kvalfikálta magát a vasárnapi Bahreini Nagydíjra. A Red Bull thai pilótájának sikerült összeszednie magát a második szabadedzésen elszenvedett balesteét követően, ahol jelentősen megtörte az RB16-ot. Így a két Mercedes mögül a két Red Bull pilóta rajtolhat majd a második sorból, ugyanis Max […]
A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint Alex Albon egyik legnagyobb hibája az, hogy túlzottan jó mindenkivel. A thai idei szezonja eddig rendkívül frusztráló volt, ugyanis amíg a csapattárs Max Verstappen már futamot is tudott nyerni és rendszeres résztvevője a pódium ceremóniáknak, addig Albon általában a középmezőny pilótáival harcol a pontszerző helyekért. Azonban a thainak […]
A Racing Point nem zárja ki annak lehetőségét, hogy csapatutasítást alkalmazzon Sergio Pérez és Lance Stroll között a Magyar Nagydíjon, ezzel is biztosítva egy erős pontszerzés lehetőségét. A silverstonei istálló előtt arany tálcán kínálkozik egy dobogós helyezés, miután a pilótáik kisajátították a második sort maguknak az időmérő edzésen. A szabadedzések alapján pedig nagyon úgy tűnt, […]