back to top
KezdőlapFormula 1Senna–Prost-hatástól tartva nem vágyik Hamilton szolgálataira a Red Bull

Senna–Prost-hatástól tartva nem vágyik Hamilton szolgálataira a Red Bull

-

Max Verstappen és Lewis Hamilton egy csapatban? Ritkán fordul elő az F1-ben, hogy két szupersztár egymás csapattársa lesz, és ha a Red Bullon múlik, akkor a jelen két legnagyobb alakjával ez nem is fog megtörténni.

Pár hete Hamilton tett egy élcelődő megjegyzést Sergio Pérez teljesítménye kapcsán, a brit szerint ugyanis Verstappennek aligha lenne a jelenlegihez hasonlóan könnyű dolga, ha a mexikói helyett ő maga ülne a másik Red Bullban.

Hamilton elmondta, mi történne, ha ő ülne Pérez helyén

Noha sokan szeretnének jelenleg egy Red Bullban versenyezni, a csapat a jelek szerint – dacára Pérez hullámzó teljesítményének – elégedett a jelenlegi felállással és nem vágyik arra, hogy két dudást ültessen egy csárdába. Erről a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszél a Motorsport Magazinnak, amikor arról kérdezték, vágyik-e a csapat Lando Norris, Lewis Hamilton vagy Fernando Alonso leigazolására.

„Az biztos, hogy a nyilvánosságnak, a tévénézőknek és az újságíróknak tetszene. Mi azonban a csapat vezetőségében sikereket akarunk látni, világbajnoki címeket akarunk nyerni – lehetőleg az egyénit és a konstruktőrit is. Ehhez pedig jobb, ha hierarchiában gondolkodunk, amelyben egyértelmű, hogy ki a gyorsabb, elsőszámú, és ki a másodikszámú versenyző” – válaszolta Marko.

„Norrist még el tudom képzelni, de azt már nehezebben, hogy Hamilton érkezzen csapattársként. Fontos, hogy a csapaton belüli légkör és a csapat teljesítménye se lássa kárát a pilótafelállásnak. Láttunk erre példát a múltban két szupersztár, Senna és Prost esetében, akik csak egymásra figyeltek, a csapat érdekeit háttérbe szorítva.”

Ayrton Senna és Alain Prost 1988-ben és 1989-ben voltak csapattársak az akkor domináns McLaren-Hondánál, amely időszak során ádáz küzdelemben szereztek egy-egy bajnoki címet, viaskodásuk pedig 89-ben Szuzukában egy rajt utáni ütközésben kulminált.

Az elmúlt évtizedben szokatlanul sok példa volt arra, hogy egy csapat két világbajnokot ültetett az autójába, hiszen a Ferrarinál Kimi Räikkönen előbb Alonsónak, majd Sebastian Vettelnek volt csapattársa, a McLarennél pedig Jenson Button Hamiltonnal és Alonsóval is volt együtt, ám a várt gigászi összecsapások a legtöbb esetben elmaradtak, vagy az autó gyengesége, vagy a pilóták közötti teljesítménykülönbség miatt.