back to top
KezdőlapFormula 1Stroll úgy érzi, sokat fejlődött idén

Stroll úgy érzi, sokat fejlődött idén

-

Lance Stroll úgy véli, még mindig hosszú az út addig, míg teljesen meg tudja mutatni a benne rejlő potenciált.

A 19 éves versenyző tavaly debütált az F1-ben, a Williamsnél, egyenesen a Formula 3-ból érkezve. Sok kritikát kapott, mint „fizetős versenyző”, ő azonban úgy véli, sokat fejlődött első évében, még ha messze is a végcél.

„Nagyon sokat kell még tanulnom.” – ismeri el Stroll. „Minden hétvégén sok tapasztalatot gyűjtöttem, minden alkalommal, mikor autóba ülök, úgy értem, tanulok.”

„Ugyanakkor ha visszatekintek arra, hogy hol tartottam tavaly, szerintem hosszú utat jártam be versenyzőként, az autóban töltött idő és tapasztalatszerzés terén. És még mindig csak 19 éves vagyok, szóval szerintem sok minden áll még előttem.”

Hozzáteszi azonban, hogy fejlődése azonban nem látványos, az FW41 hiányosságai miatt.

„Sajnos ez egy kihívást jelentő év volt az autó és a csapat szempontjából.” – mondta Stroll. „Szóval nem igazán tudtam szemléltetni (a fejlődést). De szerintem több szempontból is sokkal jobb lettem. Úgy érzem, sokkal jobban uralom az autót. A pozíció szempontjából nézve ez nem látszik amiatt, ahol csapatként tartunk, de határozottan érzem, hogy már többet tudok kihozni az autóból. Jobban uralom a dolgokat a versenyen, az időmérőn, stratégiailag, mindezen területeken úgy érzem, hogy fejlődtem. „