KezdőlapFormula 1Szaúd-Arábiában lehet az idei szezonzáró futam

Szaúd-Arábiában lehet az idei szezonzáró futam

-

Mivel az eredeti Formula 1-es versenynaptár már sok helyen változott és még vélhetően fog is, ezért újabb pletykák láttak napvilágot, amik azt taglalják, hogy a Szaúdi Nagydíj helyet cserélhet a versenynaptárban a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjjal.

A hírről már számos nagyobb hírportál is beszámolt és állítólag a csere a „vörös zóna” miatt valósulhat meg, ami a brit állampolgárokra vonatkozik, ha bármelyik arab országba utaznak be. Az országuk szabályzata ugyanis azt mondja ki, hogy ha egy arab országból térnek vissza Nagy-Britanniába, akkor egy kötelező tíz napos karantén vár az illetőkre.

Mivel a szezonzáró december 12-én lesz megtartva, így az ott tartózkodó emberek csupán napokkal Karácsony előtt szabadulhatnának ki a karanténból, ami egyáltalán nem lenne jó dolog. Ebben a sportban ugyanis sok utazás miatt a Forma-1-es csapattagok nagyon kevés ideig látják a családjukat, így máris értelmet nyerne a két hétvége időpontjának megcserélése.

Jelenleg úgy néz ki a versenynaptár, hogy a száguldó cirkusz mezőnye a december 12-én esedékes szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj látogatna el Jeddahba, ahol december 5-én alszik majd ki az öt piros lámpa a verseny rajtja előtt.

A Szaúdi Motorsport Szövetség egyelőre cáfolta az ezzel kapcsolatos híreket és szerintük nem lesz semmi változás az eredeti naptárhoz képest, de ha a Forma-1-nek ez jót tenne, akkor hajlandók lennének belemenni a cserébe.

A Jeddah Street Circuitami a legendás tervező, Hermann Tilke tervei alapján épült meg – a leggyorsabb utcai pálya lesz az F1 történelmében és az egyedi 27 kanyarjával meg fogja előzni az eddigi rekordot tartó Szingapúrt, ahol a pilótáknak egy kör során 23 kanyart kell bevenniük.

Forráswtf1.com