back to top
KezdőlapFormula 1Több egykori versenyző is megkérdőjelezte az FIA monacói döntését

Több egykori versenyző is megkérdőjelezte az FIA monacói döntését

-

Bár Lewis Hamilton cáfolta, hogy kritikával illette volna az FIA-t, amiért az esőre hivatkozva késleltette a Monacói Nagydíj rajtját, van azonban, aki valóban hibásnak tartja a döntést.

„Amit az illetékesek 2021-ben Spában, most pedig Monacóban az esőben tettek, az becsapja az embereket” – mondta a német egykori versenyző, Hans-Joachim Stuck a Servus TV-nek.

„Állítólag ők a világ legjobb versenyzői, és ott állnak a rajtvonalnál – tudniuk kellene ilyen körülmények között is vezetni.”

„Az a lehetőség, amellyel Stefan Bellof élt 1984-ben Monacóban az esőben, nem sokszor adódik. A biztonsági autó mögül rajtolni a legnagyobb hülyeség.”

„A legtöbb versenyző bizonyítani akar, különösen Monacóban. Egyáltalán nem értem a versenyigazgatóságnak ezt a megközelítését” – tette hozzá Stuck.

Emanuele Pirro, egykori F1-es versenyző, aki később az FIA stewardja lett, szintén nem tudta megérteni a versenyigazgatóság múlt hétvégi döntését.

„A biztonság nagyon fontos” – mondta az Autosprintnek – „De a világ legjobb versenyzőiről beszélünk, akik nagyon erős autók volánja mögött ülnek.”

„Én hagytam volna időben elkezdődni a versenyt, és csak akkor szakítottam volna meg, ha a körülmények valóban extrémek lettek volna.”

Hasonlóan vélekedik egyébként Pierre Gasly is.

„Nem hiszem, hogy meg kellene kérdőjelezniük a képességeinket. Ez a mi dolgunk” – mondta az AlphaTauri versenyzője.

A Mercedes korábbi főnöke, Norbert Haug pedig a német Sky-nak nyilatkozott: „A néző azt mondja: ‘Az én autóm megy az esőben, de a legnagyobb, leggyorsabb autók és versenyzők nem tudnak?’ A Forma-1 jól tenné, ha megtalálná a módját, hogy ezt megállítsa. Biztos vagyok benne, hogy ez Ross Brawn listáján szerepel.”