Emanuele Pirro, egykori Forma-1-es versenyző, aki olykor versenybírói feladatokat lát el az F1-ben, elmondta, hogy a közösségi médiában a 2019-es Kanadai Nagydíjon Sebastian Vettelre kiszabott büntetés után érkezett visszhangok miként változtatták meg az életét. Pirro versenyzői karrierje közel 30 évet ölelt fel, öt alkalommal győzött Le Mans-ban, és többször volt a versenyzők képviselője a stewardok […]
Emanuele Pirro, aki helyettes stewardként vett részt a Bahreini Nagydíjon, úgy véli, hogy akár Max Verstappen is nyerhetett volna. Kiélezett csata folyt az első futamon a Red Bull és a Mercedes között, és az 53. körben történt események még egy vitatható témát szolgáltattak az F1-es közösségnek. A holland pilóta ugyanis előzésre szánta el magát, ám […]
Emauele Pirro, régi Forma-1-es pilóta, és jelenkorunk egyik döntéshozója kihasználná a lehetőséget, hogy újragondolja a bajnokságot. Az első félév szinte már teljesen halasztásra vagy törlésre került, sokan az egész szezon törlését javasolják. Legutóbb a Francia Nagydíj vesztette el a szezonnyitó címét, de nem lehet kizárni, hogy a tendencia folytatódni fog. „Wimbledon, ami egy héttel Silverstone […]
Spa-ban Emanuele Pirro fogja segíteni a versenybírák munkáját, mint egykori versenyző. Az ő legutóbbi ténykedése emlékezetes volt, ugyanis Kanadában ő büntette meg és vette el ezáltal Sebastian Vettel futamgyőzelmét. Belgiumban ismét az egykori olasz versenyző fog segédkezni, noha még élénken él benne a kanadai futam és az ott történtek. „Szerintem az életem megváltozott Kanadában, és […]
Továbbra is komoly téma a F1-es paddockban a versenybíróság és az ítéleteik, és Juan Pablo Montoya is bejelentkezett erre a feladatra. Emanuele Pirro és társai nagyon a kritikák kereszttüzébe kerültek Vettel kanadai büntetése miatt, de most bejelentkezett a kolumbiai is. Közismerten szabadszájú, és nem különösebben zavarná az, ha bármit a háta mögött mondanának róla, vagy […]
Ez a rejtély is megoldódott: Az eddig TBA-ként emlegetett sztár a Legendák Parádéjára egyenesen Hollywoodból érkezik, ugyanis Patrick Dempsey is vezetheti majd az egyik sportautót. Ezek egy része ráadásul különleges limitált kiadás lesz, és a legtöbb gyártó a top autójával áll majd elő. Niki Lauda nagy űrt hagyott maga után 2019-ben Spielbergben. Az osztrák nemzeti […]
Emanuele Pirro, aki versenybíró volt a Kanadai Nagydíjon, elmondta, fájt neki az ex-versenyzők reakciója, miután Sebastian Vettel büntetést kapott. Vettel az élen állt a Kanadai Nagydíjon, sőt ő is haladt át elsőként a célvonalon. Azonban a verseny során egy hiba következtében leszaladt a pályáról, visszatérését Lewis Hamilton elé pedig a versenybírák veszélyesnek ítélték meg, ezért […]
Emanuele Pirro elárulta az olasz sajtónak, nem tudott nyugodtan aludni vasárnap Sebastian Vettel büntetése miatt. Az ex-versenyző úgy jellemezte azt az esetét, mind a leghosszabb éjszakát, amit életében átélt. Évek óta először került olasz származású versenyző a versenyfelügyelők közé, hogy segítse az állandó tagok munkáját azzal, hogy a pilóta szemszögéből is megvizsgálja a kérdéses helyzeteket. […]
A Red Bull Ring és a Legendák Parádéjának a rajongói idén is készülhetnek, de nem is kérdés, hogy Niki Lauda Spielbergben is hatalmas űrt hagyott maga után. Ahogy az már megszokott volt az elmúlt években az Osztrák Nagydíj betéteseményeként korábbi versenyző ikonok mutatják be az elmúlt évtizedek csodajárgányait. Az osztrák nemzeti hős is 2014 óta […]