Minden jel arra utal, hogy Max Verstappen nemcsak a pilótaparádét, de a Brit Nagydíj versenyét sem fogja élvezni Silverstone-ban. És nem csak azért, mert előre tudja, hogy hányadik helyen ér majd célba.
A holland a hetedik helyre kvalifikált, még csapattársa, Isack Hadjar is legyőzte őt két pozícióval az időmérőn. Verstappen szerint súlyosabb technikai gondok is vannak a Red Bulljával annál, mint hogy egyszerűen nem fekszik a csapat saját fejlesztésű motorjának a nagy energiaigényű silverstone-i pálya, hiszen a végsebessége még Hadjarétól is elmaradt.
„Szó szerint mindent kipróbáltam az időmérőn, de a csúcssebességen semmi nem segített. Lehet, hogy gyorsabb vagyok az egyik egyenesben, de akkor a másikban leszek lassabb. Összességében viszont egyszerűen túl lassúak vagyunk” – fogalmazott a holland.
Verstappen még szombaton felvetette, szerinte jobbak lehetnek a vasárnapi esélyeik, ha egyszerűen feladják a 7. rajthelyet, kiveszik az autót a parc ferméből, s motorcserével, valamint a beállítások megváltoztatásával bokszutcai rajt mellett köteleződnek el.
„Ha így hagyjuk az autót, semmi értelme versenyezni. Legszívesebben mindent kicserélnék. Ha a jelenlegi rajtpozíciómból indulok, nagyjából ugyanott is maradok, legfeljebb eggyel hátracsúszok” – vetítette előre a futamának várható kiábrándító képét.
Nem tudni, hogy a Red Bull mennyire vette komolyan fontolóra Verstappen javaslatát, viszont vasárnap, pár órával a futam előtt véglegessé vált, hogy a holland marad a rajtrács hetedik helyén, vagyis nincs motorcsere, és a csapat nem végez el nagyobb változásokat az autón.
A négyszeres világbajnok így a saját szavai alapján aligha fogja élvezni a futamot – ráadásul már az azt megelőző, Lego-autókkal teljesítendő pilótaparádéval kapcsolatban is erős fenntartásai vannak.

