KezdőlapFormula 1Vettel és Hamilton 30 év múlva is barátok lesznek

Vettel és Hamilton 30 év múlva is barátok lesznek

-

Lewis Hamilton megható és őszinte módon tisztelgett riválisa, Sebastian Vettel előtt, miután az visszavonult az F1-ből.

Vettel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után vonult vissza, ezzel véget ért Forma-1-es karrierje, mely során négy világbajnoki címet, 53 győzelmet, 57 pole pozíciót és 122 dobogós helyezést szerzett.

Hamilton és Vettel egyaránt 2007-ben debütáltak az F1-ben: Hamilton a szezon kezdetén, Vettel pedig beugróként a szezon hetedik futamán, Indianapolisban, a kanadában megsérült Robert Kubicát helyettesítve a BMW Saubernél. Majd a Magyar Nagydíjtól kezdve stabil versenyzőülést kapott a Toro Rossotól.

A pályán zajló rivalizálásuk ellenére a Vettel és Hamilton barátságot alakítottak ki, és támogatták egymást abban, hogy kiálljanak a faji egyenlőtlenségek, az emberi jogi kérdések és a környezetvédelmi problémák ellen.

„Azt hiszem, mindenkinek hiányozni fog Seb” – mondta Hamilton a C4-nek adott interjújában. „Igazán hálás vagyok és megtiszteltetés számomra, hogy olyan kapcsolatban lehetek vele, mint amilyenben vagyok.”

„Általánosságban azt gondolom, hogy a legtöbb versenyzővel, úgy érzem, másfajta kapcsolatom van. Ez fokozódik velük; egyesekkel kevésbé, mint másokkal, de az egyik, akiért nagyon, nagyon hálás vagyok, az Seb.”

„Ő egy olyan ember, aki tényleg kiáll a szavai mellett. Tele van tisztességgel. Általában nagyon kedves és szerény, de tele alázattal. És együttérzéssel is.”

„Ő az egyetlen olyan versenyző, aki kiáll valamiért. Melyik másik versenyző állt ki igazán, igazán valami másért, mint saját maga? Ez olyasmi, amit igazán csodálni kell egy emberben.”

„Hiányozni fog a pályán. Azt hiszem, ő valószínűleg azon kevés versenyzők egyike, akikkel mindig is… 20-30 év múlva is barátok leszünk.”

Vettel visszavonulásával a 37 éves Hamilton és a 41 éves Fernando Alonso már csak az, aki már 2007-ben is az F1-ben versenyzett, és még 2023-ban is a rajtrácson lesz.

Hamilton: Vettel így vagy úgy, de visszajön