KezdőlapFormula 1Vettelről, Rindtről és Laudaról is neveznek el csarnokot a Red Bullnál

Vettelről, Rindtről és Laudaról is neveznek el csarnokot a Red Bullnál

-

A Red Bull motorrészlegeinek új csarnokai Sebastian Vettel, Jochen Rindt és Niki Lauda nevét fogják viselni.

2021 végétől kiszáll a Honda a Forma-1-ből, így a Bikák motor fronton magukra maradtak. Az újonnan eldöntött határozat, mi szerint jövő évtől befagyasztják az erőforrások fejlesztését a malmukra hajtotta a vizet, így már gőzerővel készülnek az előttük álló kihívásra. Ennek kapcsán megalapították a Red Bull Powertrains névre hallgató projektet, minek székhelyét a Milton Keynes-ben található bázisukban alakítják ki.

Az új részlegek három olyan versenyzőről fogják nevüket kapni, akik valamilyen úton-módon kötődnek az osztrák motorsporthoz és a csapathoz.

Jochen Rindt volt az első osztrák akit „megkoronáztak” a sportban (bár a versenyző már nem élhette meg azt a pillanatot), így nagy szerepet töltött be a nemzet autósport törekvéseiben. Emellett Helmut Marko nagyon jól ismerte, hiszen gyerekkori jó barátok voltak.

,,Jochen Rindt volt az első osztrák világbajnok. Nélküle nem lenne se Osztrák Nagydíj, nem lettek volna ilyen kiváló versenyzőink és talán nem lett volna Red Bull Racing sem. Ő volt az az szikra, ami mindent elindított.” -nyilatkozta a Bikák tanácsadója az F1-insider.com-nak és a Racingnews365.com-nak.

Niki Lauda többek között három bajnoki címével, horrorisztikus balesetével és a Mercedes-es szerepvállalásával, örökre beírta magát az F1 történelemkönyveibe. Őt Marko így jellemezte:

,,Niki Lauda az Niki Lauda. Nem kell ennél többet mondanom, ő egy igazi ikon.”

A harmadik név, ami a Red Bull „Hall of Fame” projektébe bekerült az a négyszeres világbajnokhoz tartozik, aki címeit az osztrák istállóval szerezte meg. Vettel ugyan már 2014 óta nem a Bikáknál versenyez, ám a jó kapcsolat megmaradt a vezetőkkel, sőt a 77 éves tanácsadóval és Christian Hornerrel, még most is sűrűn beszél telefonon.

,,Sebastian (Vettel) négy bajnok címet szerzett nekünk, így meg akartunk emlékezni ilyen formában is erről.” – tette hozzá Marko.

A német pilótát is megkérdezték arról, hogy mit szól ahhoz, hogy a Red Bull így is megőrzi nevét. Vettel mosolyogva így felelt:

,,Egy kicsit büszkévé tesz.”