Sajtóértesülések szerint az érintettek megállapodtak a Forma–1 következő motorgenerációjának alapkoncepciójában. Ez alapján visszatérnek a V8-as erőforrások, de az elektromos komponens valamilyen szinten megmarad.

Bár a Forma–1 jelenlegi motorszabályzatának még csak az első évében járunk, már javában zajlanak a tárgyalások a következő generációról, hiszen a gyártóknak időben meg kell kezdeniük a felkészülést. A Motorsport.com pedig úgy értesült, hogy létrejött az alapkoncepciót illetően megállapodás az FIA-val, illetve a jogtulajdonos FOM-mal.

A cél, hogy a jelenleginél egyszerűbbé, könnyebbé és kisebbé tegyék az erőforrásokat. Végül az a döntés született, hogy 3 literes V8-as motorok fogják hajtani a versenygépeket. A V8-as formula a modern korszakban 2006-tól 2013-ig volt érvényben, és jó néhány szurkoló visszasírja ezeket. Az ő vágyuk tehát teljesül, de csak részben.

Ugyan állítólag felmerült, hogy ismét szívómotorok legyenek, de ezt végül elvetették, aminek nem is elsősorban technikai okai voltak. Ez a formula ugyanis meglehetősen problémás lenne olyan városi pályákon, mint a melbourne-i, a miami, a madridi, a szingapúri, a bakui vagy a Las Vegas-i, ahol zajkorlátozások vannak érvényben. A szívómotor pedig akkora hanghatással bírna, hogy lehetetlen lenne betartani ezeket a rendelkezéseket. Ezzel együtt hozzá kell tenni, hogy az új hajtásláncok így is jóval hangosabbak lesznek a jelenleginél, de az előírások szempontjából nem kritikus mértékben.

A turbófeltöltő tehát marad, de jóval kisebb lesz, mint manapság. Ahogyan az elektromos komponenst is megőrzik, de annak teljesítménye a jelenlegi 350-ről 100 kilowattra fog csökkenni. A cél, hogy megmaradjon a kapcsolat az autóiparral, de ne kelljen annyira komplex erőforrásokat megtervezni és megépíteni, mint manapság.

Az utóbbi időszakban, lényegében a hibrid korszak kezdete óta a motorok súlyával kapcsolatban is rengeteg panasz érkezett különböző körökből, hiszen az autók jelentős részben emiatt változtak már-már anyahajóvá. Az FIA ezzel kapcsolatban igencsak ambiciózus célt tűzött ki, hiszen az a szándék, hogy az új motorok 50 kilogrammal könnyebbek legyenek a mostaniaknál.

Néhány részlettel kapcsolatban azonban még nem született megegyezés. Többek között felmerült, hogy milyen módon segítsék elő az előzést: a tavalyig használt DRS-t nem tervezik visszahozni, viszont felmerült az IndyCaréhoz hasonló push-to-pass rendszer bevezetése, vagyis ez esetben nem az elektromos komponensből jönne az extra teljesítmény, hanem a motorerő nőne meg.

Emellett még az sem tisztázott, hogy pontosan mikor vezetnék be az új formulát. Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke néhány hónapja kijelentette, hogy legkésőbb 2031-ben jön a váltás, de ő maga azt szorgalmazza, hogy ez már egy évvel korábban történjen meg. Erről egyelőre még folynak a tárgyalások, mindenesetre továbbra sem vetették el a 2030-as időpontot.