KezdőlapFormula 1Visszavonta az óvását a Mercedes, Verstappen így átveheti ma a díjat

Visszavonta az óvását a Mercedes, Verstappen így átveheti ma a díjat

-

A Mercedes nem fogja a Fellebbviteli Bíróság elé vinni az ügyét, így Max Verstappen hivatalosan is 2021 világbajnoka lett.

Az Abu Dhabi Nagydíj sok kérdőjelet hagyott maga után. A Safety Car fázis megkavarta a lapokat, mivel csak a lekörözött versenyzők egy része vehette vissza a körét. Az utolsó pillanatokban a holland pilóta így könnyedén meg tudta előzni riválisát, és ezzel elhódította a legnagyobb kupát.

A futam után a csillagosok két fronton támadtak, ám a stewardok mindkét óvásukat elutasították. A csapat már akkor jelezte, hogy nem fogja annyiban hagyni az ügyet, így a Fellebbviteli Bírósághoz fordulnak.

Azonban nemrég egy hivatalos közleményben tudatták, hogy visszalépnek az óvási szándékuktól, így most már biztosan átveheti a bajnoki címért járó trófeát a 24 éves pilóta.

„Kedves Forma 1-es közösség, szurkolók,

Úgy hagytuk el Abu Dhabit, hogy nem hittük el amit tapasztaltunk. Természetesen az része a játéknak, ha elveszíted a játszmát, ám az más ha a versenyzésben való hited porlad szét. Lewisszal (Hamilton) közösen tanácskoztunk arról, hogy milyen óvatosan közelítsük meg a a Forma-1-es szezonzáró eseményeit. Mindig a sport iránti szeretet hajtott minket, és hiszünk abban, hogy minden versenyt érdemben nyertek meg. A vasárnapi futam kapcsán jó páran úgy érezték, minket is beleértve, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy kellettek volna. Azért óvtunk vasárnap este, mert a Safety Car szabályokat olyan új módon alkalmazták, hogy az végül kihatott a verseny végeredményére. Lewis volt a elől és így menetelt a bajnokság megnyerése felé.

A sportszerűség érdekében fellebbeztünk, és azóta is konstruktív párbeszédeket folytatunk az FIA-val és a Forma-1-el, hogy a jövőre nézve minden résztvevő tisztában legyen azzal, milyen szabályok szerint versenyez és hogyan fogják azt alkalmazni. Ezért üdvözöljük az FIA azon döntését, hogy egy bizottságot hoz létre annak érdekében, hogy megvizsgálják az Abu Dhabiban történeteket, valamint javítsák a Forma-1 szabályait, irányítását és döntéshozatalát. Azt is üdvözöljük, hogy a csapatokat megkérték arra, vegyenek részt ebben. 

A Mercedes-AMG Petronas aktívan együtt fog működni ezzel a bizottsággal, annak érdekében, hogy a rajongók és a résztvevők számára is egy jobb Forma-1-et építsünk. Felelősségre fogjuk vonni az FIA-t ezért a folyamatért, így most visszavonjuk a fellebbezésünket. 

Max Verstappennek és a Red Bull Racingnek: szeretnénk kifejezni őszinte tiszteletünket az idei szezonban elért eredményeitekért. Igazán epikussá tettétek a 2021-es bajnoki címért folytatott küzdelmet. Max, gratulálunk neked és az egész csapatodnak. Alig várjuk, hogy a következő szezonban is felvegyük veletek a harcot a pályán.

Végül az egyéni bajnokság nem úgy végződött, ahogy reméltük, ám a csapatunkra büszkébbek aligha lehetnénk.

Lewis, te vagy a Forma-1 történetének legnagyobb versenyzője, szívből hajtottál végig minden egyes körben ebben a hihetetlen szezonban. Hibátlan sportember vagy a pályán és azon kívül is. Hibátlan teljesítményt nyújtottál. Versenyzőként és milliók példaképekeként tisztelgünk előtted.

Valtteri, olyan fontos voltál ennek a csapatnak. 5 szezonon át megszereztük veled a konstruktőri bajnoki címet. Köszönjük, hogy ilyen jelentősen hozzájárultál a motorsportunk történelméhez. Kiitos (köszönöm) Valtteri. 

Végezetül a brackely-i Mercedes AMG Petronas F1 Team és a brixworth-i High Performance Powertrains minden egyes képzett és szenvedélyes női és férfi tagjának: történelmet írtatok az Ezüst Nyilak történetébe azzal, hogy megszereztétek a nyolcadik konstruktőri bajnoki címet. Ez példátlan teljesítmény. Egyszerűen lenyűgöző, ti vagytok lenyűgözőek.”  – áll a Mercedes hivatalos közleményében.