back to top
KezdőlapFormula 1A Williams nem lesz mini-Mercedes

A Williams nem lesz mini-Mercedes

-

A Williams új csapatfőnöke James Vowles lett, aki az elmúlt években a Mercedes főstratégájaként dolgozott. Vowles kinevezése felvethet kérdéseket a grove-i csapat függetlenségével kapcsolatban, de a Motorsportnak adott nyilatkozatában Vowles megerősítette, hogy nem kell ilyenek miatt aggódni.

A Williams és a Mercedes között kétségtelenül szoros partneri kapcsolat van, hiszen a motoron kívül a váltót is a németek szállítják a Williamsnek. Ezenkívül a most már Mercedesnél versenyző George Russell korábban három évig pallérozódott a grove-i istállónál, mielőtt az ezüstnyilakhoz igazolt volna. Azzal pedig, hogy Vowles most átment, a határvonal még szűkebbnek látszik.

Maga az érintett szerint azonban nincs ilyenről szó: „A Williams egy teljesen különálló szervezet. Ez egy teljesen független csapat, saját történelemmel és örökséggel. Továbbra is lesz együttműködés a Mercedesszel, ahogyan azelőtt is volt, hogy csatlakoztam. De innentől kezdve azt fogom tenni, ami a Williams számára a legjobb.”

Mindezt Vowles az Auto Motor und Sport hasábjain is megerősítette: „Nem leszünk B-csapat. A Williams nem lesz mini-Mercedes. Teljesen a saját lábunkon fogunk állni.”

A függetlenséget a másik érintett csapat főnöke, Toto Wolff is egyértelművé tette.

„Ha valaha is megkérném Jamest, hogy a Mercedes mellé álljon, azt mondaná, tűnjek el” – idézi a Racer Wolffot. „Mindig is voltak olyan találgatások, hogy Williams valamiféle kiscsapatunk, de ez nem igaz. Soha nem szóltunk bele a pilóták kiválasztásába, és mindig is tisztában voltunk a csapat hatáskörével. Ezért James azt fogja tenni, ami a csapat számára a legjobb.”

Elsőként mutathatja be autóját a Williams az új szezonban

Forrásgpblog.com