back to top
KezdőlapFormula 1Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk

-

Toto Wolff szerint a nyertes éveik során legalább ők két pilótával harcoltak az élen, és nem eggyel nyertek meg minden futamot.

A Red Bull verhetetlen eddig idén, hiszen minden versenyen ők látták meg először a kockás zászlót. A 12 fordulóból kettőt Sergio Pérez nyert, míg 10 versenyen Max Verstappen bizonyult a legjobbnak.

A Mercedes 2014-2021-ig (a konstruktőri címeket megnyerték) bizonyult a legjobbnak. Ám az első években Lewis Hamilton és Nico Rosberg keményen küzdött egymás ellen. A német versenyzőnek sikerült is legyőznie a britet 2016-ban, majd pár nappal később visszavonult.

Az osztrák vezető rá is mutatott erre a párharcra, és összehasonlította azt a mostani helyzettel:

„Nem tudom, hogy a dominanciánk hasonló volt-e vagy kisebb. Úgy hiszem, voltak olyan éveink, amikor ugyanúgy csináltunk mindent. Viszont nekünk volt két autónk az élen, ami egymással harcolt. Legalább így szórakoztatták a közönséget. Jelenleg viszont nem ez a helyzet” – nyilatkozta Wolff.

A Red Bull a Magyar Nagydíjra olyan fejlesztéseket vitt, aminek segítségével tovább növekedett az előnyük. A Hungaroringen Verstappen több, mint 33 másodperccel vezetett így Lando Norris előtt.

„Gyakran mondogatom, hogy ez egy meritokrácia, és rajtunk múlik, hogy visszavágjunk. Ám számítottunk-e ilyen különbségre? Természetesen nem. Ráadásul a legutóbbi csomagjukkal még nagyobb előnyre tettek szert” – tette hozzá Wolff.