Martinius Stenshorne nyerte a Forma–2 montreali fordulójának főfutamát Alex Dunne és Gabriele Mini előtt, utóbbi pedig megtartotta szombaton megszerzett vezetését. A pole-ból induló Laurens van Hoepen a Bajnokok Falában kötött ki.
Szokás szerint néhány órával a Forma–1-es Kanadai Nagydíj előtt rendezték a Forma–2 főfutamát Montrealban. Nikola Tsolov ugyan lerajtolta a pole-ból induló Laurens van Hoepent, ám a holland pilóta a 3-as kanyarban vissza tudta előzni riválisát. A legtöbbet Rafael Villagómez javította a verseny elején, hiszen a 2. kör végére már a negyedik pozícióban haladt.
A következő körökben Tsolov folyamatosan nyomás alatt tartotta Van Hoepent, aki nem is bírta sokáig, ugyanis az 5. körben nekicsapta az autóját a Bajnokok Falának, vagyis az utolsó kanyar melletti korlátnak. Ennek következtében beküldték a biztonsági autót, majd a 7. körben folytatódott a száguldás, de nem sokáig. Emerson Fittipaldi Jr. Ugyanis a bokszkijáratnál megpördült, így ismét szükség volt a Safety Carra.
INTO THE WALL OF CHAMPIONS 😱
The incident that sent pole-sitter Laurens van Hoepen crashing out of the lead in our Montreal Feature Race 💔#F2 #CanadianGP
Ekkor a legtöbben teljesítették a kötelező kerékcseréjüket, ám a bokszban volt némi káosz, ugyanis Villagómez összeütközött John Bennett-tel, akinek így véget ért a futama. A vezetést Roman Bilinski vette át, őt Colton Herta, Kush Maini és Mari Boya követték, mögéjük érkezett meg a mezőny többi része Tsolov vezetésével.
A verseny a 13. körben indult ismét újra, a lengyel pilóta pedig rögtön ellépett. Hátrébb viszont a bolgár versenyző rögtön támadott, de leterelte a Prema pilótáját, így Stenshorne mindkettőjük mellett elment. A következő kör 10-es kanyarjában aztán a norvég versenyző Mainit is maga mögé utasította, példáját pedig Tsolov is követte volna, ám ennek megforgás és visszaesés lett a vége.
A 16. körben folytatódott Stenshorne menetelése, ugyanis az utolsó sikánban Hertát is megelőzte. Mögötte újabb baleset történt, Rafael Câmara ütközött össze Villagómezzel, utóbbi ki is esett, és néhány kör erejéig virtuális biztonsági autó volt érvényben. Ezután Dino Beganovic támadta meg a brazil versenyzőt, aki az utolsó sikánt átvágta, így elveszítette a negyedik pozíciót a Ferrari másik akadémistájával szemben.
Bilinski eközben magabiztosan vezetett, de a 19. körben elfékezte a 10-es kanyarban, Stenshorne pedig kihasználta a lehetőséget, és az élre állt. A kör végén Herta is elment a lengyel versenyző mellett, sőt, Câmara is megtámadta, ám ő megpördült, és visszaesett az utolsó pozícióba. A 24. körben viszont Bilinski újabb két helyet veszített, Gabriele Minivel és Alex Dunne-nal szemben.
AROUND GOES CAMARA 😱🌀
An audacious lunge at T2 sends Rafa spinning out of Feature Race contention 😩#F2 #CanadianGP
A 27. körben jött az újabb fordulat, ugyanis Beganovic alatt megállt a technika, így megint be kellett küldeni a biztonsági autót. Ekkor eldőlt, hogy nem teljesítik a tervezett versenytávot, hanem az eltelt idő fog számítani. Az újraindítást követően Oliver Goethe összeakadt Ritomo Miyatával, és a német pilóta a falban kötött ki.
Emiatt negyedszer is megjelent a Safety Car, és egészen a végéig a pályán maradt. Stenshorne Forma–2-es pályafutása során először nyert, a Rodin kettős győzelmét pedig Dunne biztosította be. Mini lett a harmadik, aki így növelte szombaton megszerzett bajnoki előnyét, úgy pedig pláne, hogy Tsolovot 10 másodperccel megbüntették pályaelhagyásért, így csak tizenkettedikként rangsorolták. A dobogósok mögött Sebastián Montoya, Cian Shields, Nico Varrone, Herta, Boya, Maini és Noel León lett a pontszerzők sorrendje.
„That feels good man!” 🥰
Just one day on from his first Podium, Martinius Stenshorne claims his maiden #F2 victory in our first Feature Race in Montreal 🥇✨#F2 #CanadianGP
A Forma–2 egyéni tabellájának állása a montreali forduló után
| Helyezés | Versenyző | Csapat | Pont |
| 1. | Gabriele Mini | MP Motorsport | 57 |
| 2. | Rafael Câmara | Invicta Racing | 36 |
| 3. | Nikola Tsolov | Campos Racing | 35 |
| 4. | Martinius Stenshorne | Rodin Motorsport | 35 |
| 5. | Noel León | Campos Racing | 33 |
| 6. | Laurens van Hoepen | Trident | 33 |
| 7. | Alex Dunne | Rodin Motorsport | 30 |
| 8. | Dino Beganovic | DAMS Lucas Oil | 24 |
| 9. | Ritomo Miyata | Hitech | 22 |
| 10. | Joshua Dürksen | Invicta Racing | 16 |
| 11. | Sebastián Montoya | Prema Racing | 16 |
| 12. | Colton Herta | Hitech | 16 |
| 13. | Nico Varrone | Van Amersfoort Racing | 14 |
| 14. | Kush Maini | ART Grand Prix | 14 |
| 15. | Tasanapol Inthraphuvasak | ART Grand Prix | 13 |
| 16. | Oliver Goethe | MP Motorsport | 12 |
| 17. | Cian Shields | AIX Racing | 10 |
| 18. | Mari Boya | Prema Racing | 10 |
| 19. | Emerson Fittipaldi Jr. | AIX Racing | 4 |
| 20. | Roman Bilinski | DAMS Lucas Oil | 2 |
| 21. | Rafael Villagómez | Van Amersfoort Racing | 0 |
| 22. | John Bennett | Trident | 0 |
A Forma–2 csapattabellájának állása a montreali forduló után
| Helyezés | Gyártó | Pont |
| 1. | MP Motorsport | 69 |
| 2. | Campos Racing | 68 |
| 3. | Rodin Motorsport | 65 |
| 4. | Invicta Racing | 52 |
| 5. | Hitech | 38 |
| 6. | Trident | 33 |
| 7. | ART Grand Prix | 27 |
| 8. | DAMS Lucas Oil | 26 |
| 9. | Prema Racing | 26 |
| 10. | Van Amersfoort Racing | 14 |
| 11. | AIX Racing | 14 |

