Amint véget ért az idei Forma1-es és Formula 2-es szezon, Cyril Abiteboul visszaemlékezett a tragikusan elhunyt Renault junior Anthoine Hubertre, aki a Formula 2 spai főversenyén szenvedett halálos kimenetelű balesetet. A 23 éves franciának az idei volt az első szezonja a Formula 2-ben és már a szezon első részében sikerült két győzelmet szereznie Franciaországban és […]
A Formula 2-esek számára is megtörtént az év végi díjátadógála, ahol egy új díjat is átadtak. Az év újoncának járó Anthoine Hubert-díjat először a kínai Guanyu Zhou vehette át. A díjátadóra Monacóban került sor, amely helyszín oly kellemes lehetett a tragikus sorsú pilótának, ugyanis Hubert itt alatta élete első F2-es futamgyőzelmét, amit még egy követett […]
A korábbi Red Bull junior Dan Ticktum a DAMS Formula 2-es csapatának pilótája lesz majd a 2020-as szezonban. A brit fiatal csapattársa pedig nem más lesz, mint az indonéz Sean Gelael, aki az idei szezonban Mick Schumacher csapattársa volt a Prema Racingnél. Ticktum – aki a második helyen végzett a 2018-as Formula 3-as bajnokságban közvetlen […]
A német RTL szakkommentátora, Christian Danner szerint Mick Schumachernek még sok mindent meg kell tanulnia ahhoz, hogy teljes mértékben felkészüljön a Forma-1 kihívásaira. A hétszeres Forma-1-es világbajnok fia idén az első szezonját teljesítette a Formula 2-ben több-kevesebb sikerre. A német fiatal számos alkalommal keveredett balesetbe, babrált ki vele a technika ördöge, azonban a Hungaroringen sikerült […]
Az FIA közölte, hogy ezen a héten jelentik majd be, milyen eredményre jutottak, miután kivizsgálták azt a spái F2-es balesetet, mely Anthoine Hubert halálát okozta. Augusztusban történt az eset Spában, mikor egy szerencsétlen szituációban Juan Manuel Correa nem tudta elkerülni Hubert autóját és belecsapódott. Hubert életét vesztette, míg Correa súlyos sérülésekkel került kórházba. Már jobban […]
A 2019-es Forma-2-es szezon utolsó sprintversenyén, Abu Dhabiban Luca Ghiotto győzedelmeskedett, a két DAMS-ot megelőzve, akik Latifi-Camara sorrendben szelték át a célvonalat. A pole pozícióból Giuliano Alesi rajtolt, és az első helyen is maradt a start után. Ám elhúzni nem nagyon tudott a többiektől, és a mögötte érkező, későbbi győztes Ghiotto a 8. körben megelőzte. […]
A McLaren junior Sergio Sette Camara egy hatalmas felzárkózást követően szerezte meg a győzelmet a Formula 2 idei szezonjának utolsó főversenyén Abu Dhabiban. A brazil versenyzőnek a rajtnál kipörögtek a kerekei, ami miatt Louis Deletraz és Callum Illott is meg tudták előzni őt. Azonban az élen haladó három versenyzőnek rendkívül gyorsan elkoptak a lágy gumijai, […]
Mick Schumacher elismerte, hogy „szép lett volna”, ha bemutatkozhatott volna 2020-ban a Forma-1-ben. Ehelyett 12.lesz idén a Formula 2-es bajnokságban, ahol marad Michael Schumacher fia egy újabb szezont. Így nyilatkozott a fiatal német pilóta: „Örülök, hogy ugyanannál a csapatnál maradhatok. Persze, szép lett volna, ha sikerül bejutnom a Forma-1-be. Megpróbálom inkább előnyként felfogni, hogy lesz […]
Jean-Eric Vergne a versenybírák munkáját fogja segíteni a Formula 2 szezonzáró hétvégéjén Abu Dhabiban. Azonban az elektromos széria kétszeres bajnoka nem a büntetése miatti közmunkát fogja betölteni ezt a szerepet. Az ex Forma-1-es versenyző elfogadta az FIA elnök Jean Todt ajánlatát, miszerint segítse a munkájukat a versenyhétvége során. Az FIA azonban azt is megerősítette, hogy […]