Korábban a Ferrari Forma-1-es csapatát is irányító Stefano Domenicali szerint Mick Schumachernek még pallérozódnia kellene egy évet a Forma-2-ben. A most Lamborghini vezérigazgatójaként tevékenykedő olasz korábban Mick édesapjával is együtt dolgozott egyébként a Scuderiánál. Most pedig az ifjabb Schumacher is egyre közeledik a királykategóriához, az F2-ben éppen a Hungaroringen nyerte első versenyét. Hallani mostanában olyan […]
Közleményben jelentették be, hogy a szombati tragikus F2-es baleset másik résztvevőjét, a súlyos sérüléseket szenvedő Juan Manuel Correát Angliába szállították, ahol továbbra is az intenzív osztályon kezelik. Correa volt az, aki a belgiumi Formula-2-es szombati versenyén ütközött hatalmas sebességgel Anthoine Huberttel, amelyben a francia versenyző életét vesztette, míg Correa mindkét lábát eltörte és gerinc sérülést is […]
Juan Manuel Correa állapotát továbbra is folyamatosan kórházban ellenőrzik, és az orvosai azt mondják, hogy a rehabilitációja sokáig fog tartani. A 19 éves Formula 2 pilóta a Sauber Junior Team Charouz versenyzőjeként keveredett a nagy sebességű balesetbe, amely a francia versenyző Anthoine Hubert életét követelte a szombati főversenyen Spa-Francorchampsban. Azóta a Liege kórházban kezelik az […]
A Renualt Forma-1-es csapat eléggé érzelmesen búcsúzott el az általuk támogatott Anthoine Huberttől, aki a tegnapi Formula 2-es főversenyen az életét veszítette Spa-Francorchampsban. A 22 éves francia súlyos balesetet szenvedett a Formula 2 belga főversenyének második körében. A padlógázzal érkező Juan Manuel Correa nem tudta elkerülni a francia autóját és összeütköztek, aminek következtében Hubert autója […]
Tegnap délután a Formula 2 spái fordulójának első versenyén tragikus baleset történt, melynek következtében a francia Anthoine Hubert életét vesztette. Az eset az egész motorsport világot megrázta. „Bárki, aki nézi és évezi ezt a sportot, és akár egy pillanatra is azt gondolja, hogy amit csinálunk, az biztonságos, az nagyot téved.” – írta Lewis Hamilton Instagramon. […]
Normál esetben a Formula 2 sprintfutamnak kellene lennie most Spa-Francorchampsban, de Anthoine Hubert halálos kimenetelű balesete miatt a mai futamot törölték. Helyette a pálya biztonsági személyzetét kérték fel, hogy tegyenek meg egy tiszteletkört, amelyet a közönség felállva és szomorú tapssal fogadott. Változott így a hivatalos program is: 10:50-kor és 14:54-kor is egy perces néma csenddel […]
A Formula 2-ben versenyző Juan Manuel Correanak immáron stabil az állapota, miután megműtötték őt a liègei kórházban. Az amerikai-ecuadori versenyzőnek mindkét lába eltört és a gerince is súlyosan megsérült. Correa is része volt annak a tragikus balesetnek, ami végül Anthoine Hubert életébe került, a Formula 2 tegnapi főversenyén Spa-Francorchampsban. A baleset a második körben történt, […]
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a ma délutáni Formula 2-es versenyen, Spában, rendkívül súlyos baleset történt. A két legfőbb érintett Juan Manuel Correa és Anthoine Hubert voltak. Sejthető volt, hogy nagy a baj, mivel azonnal hírzárlat lett az ügyben, és semmilyen hivatalos információ nem érkezett. Mostanra azonban FIA sajnos megerősítette, hogy Hubert életét vesztette. Az […]
A mai Formula 2-es verseny második körében történt súlyos baleset a spái pályán, a Radillionban. Marino Sato, Anthoine Hubert és Juan Manuel Correa érintettek a balesetben. Előbbi kiszállt autójából, a másik két versenyzőről azonban egyelőre nem tudni, az autók rettentően összetörtek. A versenyt piros zászlóval leintették, számos mentő érkezett a helyszínre, egyelőre nem tudni, hogy […]