A Forma-2-es bajnokság egyik élmenőjét, Luca Ghiottot kizárták a monacói főversenyről. Mindez azt jelenti, hogy Louis Deletraz helyett Anthoine Hubert rajtolhat majd a pole pozícióból a sprintversenyen. Ghiotto annak érdekében küzdött keményen a második helyért, hogy csökkentse a hátrányát a bajnokság éllovasával, Nicolas Lathifivel szemben. Azonban a verseny után kiderült, hogy az olasz pilóta UNI […]
A Formula-2-es pilóták és csapatok sem értették, miért került a mezőny több mint fele körhátrányba a pénteki főversenyen. Az egész káoszt elindító piros zászlót Mick Schumacher okozta, amikor is összeért Tatiana Calderonnal a Rascasse-ban. Az incidens következményeképp a mezőny egyetlen hölgyversenyzője megpördült, ezzel amolyan útzárat kialakítva. A verseny megszakításakor az autókat berendelték a boxba, és […]
Az ART holland versenyzője, Nyck De Vries rajt-cél győzelmet aratott a Forma-2 eléggé bizarra sikerült főversenyén Monacóban. A célba érő versenyzők fele kört kapott, a Rascasse kanyarban pedig egy kisebb dugó alakult ki Mick Schumacher félresikerült előzése miatt. A versenyt akkor szakították félbe, amikor Mick Schumacher megpörgette Tatiana Calderon Ardenjét a Rascasse kanyarban. Calderon nem […]
Mick Schumacher eddig nem villogott az F2-ben, és bemutatkozó szezonjában 3 versenyhétvége után a 12. helyen áll összetettben. A korábban Forma-1-ben is megfordult német pilóta, Marc Surer azonban a tavalyi F3-as bajnok védelmére kelt. „Elkövethetett pár hibát, de ezek összességében csak apróságok” – magyarázta Surer a Motorsport-Totalnak. „Az első szezon főként arról szól, hogy az […]
Még ha csak egy hétvége erejéig is, de Artem Makelov visszatér a Formula 2-be, ahol az Indy500-on induló Jordan Kinget fogja helyettesíteni az MP Motorsportnál. Az orosz pilóta 2014 és 2018 között versenyzett a Forma-1 előszobájában a Russian Time színeiben. Összesen kilenc futamot nyert meg, emellett pedig 2017-ben Charles Leclerc mögött a második helyen végzett […]
A Forma-2-es bajnokság 16. helyén álló Nikitia Mazepin fog tesztelni a Mercedesnek a 2019-es Forma-1-es Spanyol Nagydíj utáni kollektív teszten. A Mercedes részéről a 20 éves orosz mellett Valtteri Bottas fog még körözni a katalán pályacsíkon, azonban azt még nem tudni, hogy melyikük melyik napot kapja. Mazepin először fogja vezetni az idei Mercedest, de a […]
A tegnapi futamon Nicholas Latifi hódította el az első helyért járó trófeát Jack Aitken és Guan Yu Zhou előtt. A kanadai versenyző öt futamból eddig három versenyt megnyert a 2019-es szezonban. Már a rajt után kezdődtek az izgalmak, Guan Yu Zhou a harmadik helyről indulva rögtön az élre állt, míg Mick Schumacher és Giuliano Alesi […]
Mick Schumacher ugyan a fiatalabbik generáció egyik oszlopos tagja, mégsem rajong a konzolos és számítógépes versenyzős játékokért. Max Verstappent és Lando Norrist is láthattuk korábban, hogy online versenyeken állnak rajthoz, ám Schumachert ezek a futamok teljes mértékben hidegen hagyják. „Az online versenyek nem szabadítanak fel olyan érzelmeket, mint egy igazi pályán való küzdelem. A szimulátort […]
A Forma-2 csapatai a következő szezontól kezdődően 18 inch-es gumikkal fognak versenyezni. Ezzel segíteni fogják a Pirelli munkáját, ugyanis a Forma-1-es csapatok is ezeket a gumikat fogják használni a 2021-es szezontól. A Liberty Media komolyabb változtatásokat fog majd bevezetni a 2021-es szezontól. Az egyik ilyen komolyabb változás a 18 inch-es gumik bevezetése lesz. Azonban közvetlen […]