Sean Gelael, a 21 éves indonéz versenyző megerősítette, hogy 2018-ban is marad a Toro Rosso kötelékében. Korábban már beszámoltunk róla, hogy Gealel előrébb lép a Forma-2-ben és a Prema Racing versenyzője lesz, amely idén Charles Leclerc vezetésével elhódította az egyéni bajnoki címet. Gelael mögött komoly financiális háttér áll: apja az a Ricardo Gelael, aki több […]
Nyck de Vries, a 22 éves holland tehetség az Nrcl.nl holland lapnak adott egy hosszab hangvételű interjút, ebből szemezgettünk. „…Még gokartoztam, amikor Lewis Hamilton megkapta a lehetőséget, hogy debütáljon a Forma-1-ben. Hirtelen szupersztár lett, már a második évében világbajnoki címet nyert. Ennek következményeképp több csapat is elkezdett fiatal versneyzők után nézni. Jól ment ekkor a […]
Charles Leclerc, a Forma-2 2017-es bajnoka az F2 Insider Magazin kérdésére válaszolva fedte fel, hogy mi az a dolog, ami kevésbé megy neki, mint az autóversenyzés. Megosztasz velünk egy dolgot, amit senki nem tud rólad? – szólt a kérdés. „Nagyon rossz vagyok futásban” – válaszolta Leclerc. A futásból kiindulva a foci sem megy neki, pedig […]
A Forma-1 elszőbájának nevezett sorozatban jövőre debütáló Charouz Racing Antonio Fuocóval és Louis Deletraz-zal vág neki a 2018-as évnek. A Charouz istálló a Formula V8 3.5-ös sorozatból lép feljebb, és jövőre már az F2-es mezőnyt erősíti. Mindkét versenyzőjük egy év Forma-2-es tapasztalattal rendelkezik, a cseh csapat autóin pedig ott lesz a Ferrari Versenyzői Akadémia logója. Fuoco […]
A Forma-3 idei bajnoka Lando Norris elmondta, hogy sokkal nehezebbre sikeredett az F2-es bemutatkozása, mint amire számított. Norris, aki jövőre már egy teljes szezont fog teljesíteni a Forma-2-ben a Carlin csapattal. A szezonzáró Abu Dhabi hétvégén azonban még a Campos versenyzőjeként állt rajthoz. A McLaren fiatalja az időmérő edzésen a 13.helyet szerezte meg, az első […]
Timo Glock, Lucas di Grassi, Kazuki Nakajima, Luca Filippi, Giorgio Pantano és Pastor Maldonado 2007-ben, még GP2-es versenyzőkként ellátogattak a Hungaroring szomszédságában lévő Aquarénába.
Oliver Rowland, a Forma-2-es bajnokság idei harmadik helyezettje állítja, hogy tárgyalásban áll a Williams csapattal, amely továbbra sem jelentette be Felipe Massa utódját. A legendás istálló nagy valószínűséggel a Robert Kubica, Sergey Sirotkin és Paul di Resta hármasból választja ki Lance Stroll 2018-as csapattársát. Rowland menedzsmentje tudatta, hogy a Renault támogatását élvező brit versenyző tárgyalásban […]
A McLaren felfedezettje, a Formula 3 idei bajnoka, Lando Norris jövőre a Formula 2-ben folytatja pályafutását a Carlin csapattal. A fiatal versenyző pedig komoly elvárásokat támaszt önmagával szemben: első F2-es szezonjában bajnoknak kell lennie, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan jó, mint az idei F2-es bajnok, Charles Leclerc. Norrist Abu Dhabiban kérdezték arról, mit szól […]
Charles Leclerc egészen elképesztő győzelemmel búcsúzott a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatból. Oliver Rowland és Antonio Fuoco első versenyből való kizárását követően Jordan King kezdhette meg pole pozícióból a Forma-2 idei utolsó versenyét. King rosszul kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, az ART Grand Prix versenyzője, Alex Albon állt az éltre Latifi és Matsushita előtt. […]